Minden szerepben a maximumra törekszik 2015.07.30.


Tápai Szabina személyében a klub korábbi kiváló játékosa és közönségkedvence tért vissza a Fehérvár KC-hez. Bármennyire is otthon érzi magát a Köfém Sportcsarnokban és rendelkezik egyévtizedes rutinnal a legmagasabb osztályban, Szabinának mégiscsak hosszabb kihagyás után kellett felvennie a ritmust; az első hetek benyomásai alapján azonban zökkenőmentesnek érzi a visszaállást.

„Nagy örömmel fogadtam, amikor megkerestek Fehérvárról, mert mindig is bennem volt a vágy, hogy visszatérjek ide valamikor. Ez most sikerült! A csapattársak nagyon jól fogadtak, és úgy látom, jó kis csapat van itt kialakulóban emberileg és technikailag is. Nagyon sokat várok magunktól, remélem, hogy a vezetőség által kitűzött célokat teljesíteni fogjuk tudni.“

Az előző félévet alacsonyabb osztályban, a Vasasnál már végigjátszottad. Ez mennyire volt nagy segítség most az alapozás előtt?

„Nagyon fontos volt, sokat köszönhetek a Vasasnak. Arra a félévre fizikálisan nagy szükségem volt, hogy szülés után vissza tudjam nyerni régi önmagam. A játékok, a mozdulatok már a második edzésen megvoltak fejben, csak ehhez a testet is hozzá kellett edzeni. Úgy érzem, jól sikerült a visszaállás. Már három-négy hete edzünk Fehérváron, és nincsenek erőnléti problémáim – örülök, hogy ismét jó kondícióban vagyok.“

Az alapozás legkeményebb részén talán már túlvagytok, és jöhetnek az edzőmeccsek. Mennyire várjátok már a nagy fizikai terhelés után a játékot?

„Azt azért még nem mondanám, hogy túl vagyunk :), hiszen az egész nyári felkészülés a kőkemény fizikai felépítés céljával zajlik. Most már valóban jönnek majd a meccsek, ez mindenképp jó lesz, kicsit változatosabb lesz ezzel a napi munka, de azért még koránt sem azt a formát kell tőlünk várni ezeken az edzőmeccseken, amit szeptemberre elérünk majd. Most még mind mentálisan, mind fizikálisan erősen leterheltek, fáradtabbak vagyunk.“

Mint tudjuk, egy kisfiú anyukája is vagy már amellett, hogy kézilabdázol. Mennyire nehéz ezt a két dolgot folyamatosan összeegyeztetned?

„Az egész család segít nekem ebben, óriási logisztikával szervezzük a napjainkat, ki mikor vigyáz Bencére. Férjem Szolnokon, én Székesfehérváron töltöm a napjaim, így a család többi tagja veszi ki a részét Bence neveléséből ilyenkor. Ráadásul most kezdünk „több lábra állni”, próbálunk kicsit a jövőnkre is gondolni [Kucsera] Gáborral, és egy luxus fitnesz-stúdió elindításába fogtunk Budapesten, a XII. kerületben. Jelenleg ennek az ügyeit is intézem mindamellett, hogy edzek és anyuka is vagyok. Nagy fába vágtam a fejszémet, de remélem, minden szerepben – anyukaként, üzletasszonyként és a kézilabdapályán is – maximálisan tudok majd teljesíteni.“

fkc.hu
Fotó: VR Photography


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP