„Az időszaknak megfelelő a formánk“ 2015.08.01.


A felkészülési időszak első meccsei mindig plusz izgalmakat is jelentenek, hiszen az új összetételű csapat először lép együtt pályára. Így volt ezzel pénteken a Fehérvár KC is a Hypo Niederösterreich elleni mérkőzésekkel. Ezért fokozott érdeklődéssel kérdeztük Bakó Botondot a benyomásairól.

„A felkészülés eddigi szakaszában viszonylag kevés alkalommal fogtunk labdát, de pénteken lejátszottuk első edzőmérkőzéseinket, Úgy terveztük a felkészülést – ezért kötöttünk le sok, szám szerint 13 mérkőzést –, hogy a fiatal korosztályt is megfelelően ki tudjuk próbálni. Így történt a Hypo ellen is, a délelőtti mérkőzés jó 80%-át a legfiatalabbak játszották: Hrabovszky Helga, Szemenyei Anna, Szendrey Viki, Boldizsár Bianka, Májer Kiki, Kolics Viktória és Rideg Renáta. Hozzájuk csatoltunk 1-1 idősebb játékost, sőt volt amikor csak ez a teljesen fiatal sor volt pályán. Az osztrák csapat a végén fordítani tudott, noha a második félidőben volt már amikor hét góllal is vezettünk, 24-17-nél. Az utolsó másfél percben tudták megfordítani az állást, és végül egy góllal nyert is a Hypo. Ennek a meccsnek nem az eredmény volt a lényege, hanem a fiatalok mutatott teljesítménye élesebb helyzetben, ezekből derül ki, kire milyen feladatokat lehet majd rábízni az idény során. Még legalább két ilyen mérkőzésünk lesz a nyár során, ahol ennyire fiatalok fognak játszani.

A második meccsen már többnyire azok a felállások voltak, akikkel alapvetően meghatározó szerepben számolunk, de kiegészítve itt is a fiatalabbakkal. Ez a meccs már egészen más képet mutatott, annak ellenére, hogy a reggel öt órai indulás, a délelőtti mérkőzés, majd az ebéd után kellett egy 15-20 perc mire felvettük a megfelelő hőfokot. Első meccsnek megfelelt, így hogy új játékosaink is vannak, akiket be kell építenünk, valamint sérülésekből visszatérőink is vannak, viszonylag jól játszottunk.“

Mint tudjuk, Pumi [Tilinger Tamara] műtét miatt kidőlt az őszre; ezen a sajnálatos tényen felül mennyire zajlik a terveknek megfelelően a csapat felkészülése?

„Hál'Istennek ezen felül problémamentesen dolgozunk, haladunk a tervek mentén. Még rengeteg időnk van a rajtig, és azt gondolom, elég is lesz ahhoz, hogy a bajnokságra jó formába kerüljünk. Úgy látom, a csapat szerkezete jó, több variációra vannak lehetőségeink. Pozitív vagyok, és azt gondolom, jó csapatunk lesz!

A már említett fiatalok közül hányan férhetnek oda a bajnokság meccskeretébe?

„Most még korai pontosan megmondani, sok mindenen múlik. Nagyon reméljük, elkerülnek bennünket a sérülések, és nem fogunk ismét olyan peches idényt futni mint a legutóbb. A tavalyiakon felül két-három fiatal ott lehet rendszeresen a keretben, azaz Hrabovszky Helga és Májer Kiki – akik már az előző idényben is stabil kerettagok voltak, sőt Kiki sokszor már meghatározó szerepet is betöltött – mellett még két-három további fiatalt be tudunk építeni kiegészítő szerepekbe, akkor nagyon elégedett leszek. Ebben az esetben elmondhatnánk, hogy az utánpótlásból egy széles bázis meg tud maradni a felnőtt keretben. Ezek a terveink és céljaink, de a legelső szempont az eredményesség!“

Mezőnybe két új érkező volt csak a nyáron, mennyire halad jól Tápai Szabina és Biljana Bandelier csapatba épülése?

„Az időszaknak megfelelőnek látom. Gyorsan reagálnak az információkra, jól haladunk a taktikai elemek gyakorlásával, elégedett vagyok nem csak az ők, hanem az egész csapat munkájával. Jól dolgoznak, motiváltak a lányok, és egységesnek tűnik a társaság. Bízom benne, ezt a motivációt a bajnokság során végig tudjuk tartani, mert ez fontos lesz. Az új igazolásainknak meghatározó szerepet kell betölteniük a csapatban, beleértve a két kapus-érkezőt, Herr Orsit és Sipeki Flórát is.“

fkc.hu
Fotó: Thomas Komáromi


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. április
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP