Motiváltság és frissesség 2015.08.24.


A Bakó Botond vezette edzői stáb méltán lehetett büszke a Fehérvár KC hétvégi teljeítményére: gyakorlatilag valamennyi balátlövője és két kapusa nélkül nagyon jó eredményt ért el három olyan csapat ellen, mely szintén a legjobb négybe vágyik a bajnokságban. Az FKC vezetőedzője értékelte az Ipress Kupa második napját, és beszélt a bajnoki rajtig hátralévő másfél hét feladatairól.

„A motiváltság és a frissesség voltak a nagy különbségű győzelmünk legfontosabb tényezői. A szombati két mérkőzésen lestrapáltuk a játékosainkat, alig tudtunk cserélni, de vasárnapra nagyon jól regenerálódtak a lányok, nagyon jól mozogtak. Sokat számított, hogy a második napon már eggyel többen voltunk: félidőnként 13-15 percet játszani tudott Biljana Bandelier, így az egyik irányítónkról lekerült némi teher, és voltak átlövéseink a távoli zónákból. Ezáltal nem kellett minden akcióért megküzdenünk a falban, betörésig, bejátszásig játszani a támadásainkat, hanem jöttek kívülről is a gólok. Kiemelném a mérkőzés hangulatát, legalábbis a csapatom részéről. Láttam érzelmeket, örömöt a játékosokon, ahogy örülnek egy jó labdaszerzésnek, egy gólnak, az egész csapatra ráragadt ez a hangulat, ebből szépen tudtunk építkezni. Rosszul kezdtünk, de a tizedik perctől nagyon jól és eredményesen kézilabdáztunk.“

Szendrey Viktória a hétvégi teljesítményével alighanem kellemes problémák elé állított Benneteket!

„Igen, az egész tornán jól teljesített. Hirtelen rászakadt a feladat, és ezt jól megoldotta. Eddig is számoltunk vele, tudtuk, hogy tehetséges, ügyes kapus, de úgy gondoltuk, kell még idő, hogy az NBI-be beérjen. Hát most feladta a leckét tényleg nekem és mindenkinek. Tette a dolgát, stabilan védett, ha így folytatja akkor nyilván helye lesz a csapatban.“

Elérkeztünk a felkészülési időszak hajrájához, hogy telik majd a csapat számára az utolsó másfél hét a nyitófordulóig?

„Most egy frissítő időszakunk következik, elkezdünk még inkább gyorsítani, hiszen a hátralévő napok fő feladata a kellő frissesség és gyorsaság elérése lesz. Fontos még a kisebb hibák javítása, pontosítása a játékunknak. Bandelier most nagyon jól játszott, de nem szabad elfeledni, hogy öt napig antibiotikumot szedett, vissza kell nyerje erőnléti állapotát. Herr Orsinak is nagy feladat lesz, hogy fizikálisan utolérje magát, hiszen ő már több mint egy hete beteg. Emberovics Míra is szünetel sérülése miatt, tehát van feladatunk bőven. Örülni kell a most mutatott formánknak, de a fejünkbe nem szállhat a dicsőség, tudnunk kell jól kezelni, meg kell találnunk a helyét a győzelmeknek. Ha sebességben javulni tudunk, akkor jól fogunk kézilabdázni a bajnokságban is.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP