„Minden erőnket mozgósítanunk kell“ 2015.09.24.


A bajnokság első négy és fél hetében hét fordulót játszanak az NBI-es csapatok. Ez az amúgy is sűrű bő egy hónap a legintenzívebb szakaszához érkezett, hétvége-szerda-hétvége ritmusban zajlanak a mérkőzések. Így éppen, hogy túl vagyunk a DVSC-vel szemben aratott győzelmen, és máris következik az FTC elleni, idegenbeli meccs. Bakó Botond mindkét találkozóról szót ejtett nyilatkozatában.

 

„Azt mondhatom, ezen a mérkőzésen jól kézilabdáztunk. Az első félidőben a védelmünket picit bizonytalannak éreztem, mindenki elsősorban a támadójátékra koncentrált, így a Debrecen a szünetben még vezetni tudott. A második félidőben, amikor a védelmünk és a kapunk is stabilizálódott, meg tudtuk fordítani az állást, és végig vezettünk. Egy jó csapatot győztünk le, jó teljesítménnyel, amit nehezített a lelki állapotunk és a teher, amit az MTK meccs miatt magunkkal hordtunk. Tudtuk, hogy több hiba nem fér bele, ismételten azt a kemény, tudatos játékunkat kell játszanunk, amit a felkészülési időszakban végig mutattunk. Külön öröm, hogy ebben a nehéz helyzetben meg tudtuk oldani a feladatot, és emellett sok jó egyéni teljesítményt is láttunk. Bízom benne, hogy mindenki tudomásul vette, megtanulta a leckét, csakis maximális koncentráltsággal és odaadással lehet mérkőzést nyerni. Ez ilyen szintű sportolóktól és egy ilyen szintű csapattól el is várható!

A Ferencváros ellen egyértelműen azt szeretném látni, hogy most már rajtunk marad az a szemlélet, ami jellemzett bennünket a Debrecen ellen, és ezt a tendenciát folytatjuk a jövőben is. Csak ez az elfogadható számunkra. Minden erőnket mozgósítanunk kell, el kell higgyük már a mérkőzés előtt és közben is, hogy miért ne lehetne esélyünk akár a győzelemre. Lehet, papíron nem mi vagyunk a meccs esélyesei, de egy valamit magára adó sportoló másképp nem léphet pályára, más szándékkal nem utazhat el egy mérkőzésre.“

fkc.hu
Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. november
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP