Ismét megállta a helyét címeres mezben 2015.10.13.


Előbb Dabason aztán Finnországban, Karjaa városában is szóhoz jutott a női kézilabda-válogatott két selejtezőjén Mayer Szabina. A Fehérvár KC beállósa optimistán utazott el az edzőtáborba, mint mondta, a két, Eb-selejtező nem okozhat gondot, a szlovákok és a finneket is könnyedén le kell győzniük az 5. csoportban. Pontosan így is történt.

„Az edzőtábort követően Dabason fogadtuk Szlovákiát, esélyeshez méltóan kezdtünk, negyedóra elteltével már 8-3-ra vezettünk. Biztos voltam a sikerben, egy éve, egy nemzetközi tornán több mint húsz góllal vertük őket. Azóta egyszer ugyan meglepetésre döntetlenre végeztek a spanyolokkal, ám bíztam abban, hogy ezúttal sem okoznak gondot nekünk. Jól ment az egész csapatnak, annak pedig külön örültem, hogy ötször találtam be, én lettem a csapat legeredményesebbje a 32-19-es győzelmünkkel záruló találkozón. A második félidőben álltam be, hozzá tudtam tenni a sikerünkhöz“ – újságolta Mayer Szabina a selejtező sorozat első összecsapásáról.

Aztán Finnországba utaztak, vasárnap ott volt jelenésük, Karjaa városában. A beállós elmondta, a szállásuk mesés volt, egy erdő közepén, a csarnoktól 40 kilométerre.

„A finnek legyőzése sem okozott gondot, 38-25-re nyertünk. Ezúttal kezdtem, kihagytam két helyzetet, kiharcoltam egy hétméterest, sajnos nem ment olyan jól a játék, mint a szlovákok ellen. Azonban a győzelem volt a fontos, amit megszereztünk, a kontinentális selejtezők majd márciusban folytatódnak.“

A nemzeti együttes december elején kezdődő világbajnokságra koncentrál. Mayer persze a klubcsapatára is, október 24-én, szombaton, 17 órakor a váciakat fogadjuk a Verseci úti csarnokunkban. Nyerni szeretnénk, ez nem is lehet kérdés.

Horog László, fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP