„Ne csak beszéljünk a nagy dolgokról!“ 2015.10.27.


A Fehérvár KC számára vereséggel zárult hétvégi bajnokit követően Bakó Botond a csalódásra a csapategységet és a még nagyobb küzdést tartja megfelelő válasznak. A következő nehéz feladat szombaton vár a fehérváriakra, amikor a Siófok KTC Kft otthonába látogatnak.

„Ezen a mérkőzésen egységesebb, kitartóbb csapat volt a Vác, és többet tett a győzelemért. Támadójátékunkból fakadóan veszítettük el a mérkőzést. Játékosaink hiányoztak az ázsiai olimpiai selejtező miatt Ishitate és Tanabe személyében, és ahogy az lenni szokott a másik irányítónknak is pont most adódott problémája: Tápai Szabina betegséggel, sérüléssel küzdve vállalta a játékot. Ez meg is látszott, nem tudtuk eléggé felgyorsítani a támadójátékunkat, nem tudtunk előnyöket szerezni, így a Vácnak könnyebb volt védekeznie ellenünk. Ezt jól ki is használták, lerohanásokból gyors gólokat tudtak lőni, és türelmesen kézilabdáztak, megérdemelten nyertek.

A Siófok ellen és általánosságban az összes következő bajnoki mérkőzésünkre mindenben előre kell lépnünk. Tudnunk kell gyorsabban és eredményesebben kézilabdázni. Bízom benne, hogy a hét során [Tápai] Szabina sérülése rendbe jön, és Ishitate Mayuko is megfelelő állapotban tér haza a japán válogatottól. Kellenek a jobb átlövő teljesítmények, mert ezzel jelenleg egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Csapatszinten kell egy irgalmatlan összefogás, kitartó küzdőszellem, amelyből erőt tudunk meríteni. Nyilván ismét egy erős ellenféllel találkozunk, de nem verhetetlennel! Itt az ideje, hogy ne csak beszéljünk a nagy dolgokról, hanem mutassuk is meg, hogy képesek vagyunk rájuk!“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP