„Kicsit odaadtuk nekik a végét“ 2016.01.05.


A Fehérvár KC és a Győri Audi ETO őszi mérkőzésén az 52., vasárnap, a „tavaszi“ nyitófordulóban, az 56. percben volt mindössze ötgólos a fehérváriak hátránya, ám végül akkor tizenegy, most nyolc góllal maradt alul az FKC az ETO-val szemben. Herr Anita a hajrában elkövetett hibák miatt volt bosszús, csapatának a meccs jelentős részében mutatott játéka miatt viszont nem lehet szégyenkeznivalója.

„Az első ötven perc jól sikerült, az utolsó tíz percben viszont nem koncentráltunk eléggé, kicsit odaadtuk nekik a végét. Emiatt lett viszonylag nagy a csapatok közötti különbség, de úgy gondolom, nagyon sok pozitívumot lehet így is kiemelni a mérkőzésből. A meccsnek jelentős részében jól játszottunk, jól ment a labda, védekezésben és támadójátékban is szép megoldásaink voltak. Ezekre kell alapoznunk, erre kell építenünk, arra törekedve, hogy a tavaszi szezon további mérkőzésein ne csak ötven, hanem hatvan percig tudjunk jó formában kézilabdázni.“

A hosszú tétmeccs nélküli időszak milyen hatással volt az első mérkőzésre?

„Nagyon jó felkészülési időszakon vagyunk túl, jó hangulatban edzettünk. Össze kellett szedni kicsit a támadójátékunkat és a védekezésünket is. A Karácsonyt családi körben tölthettünk, ez mindenkit feltöltött kicsit. Jót tett ez a kis szünet a csapatnak.“

Januárban négy további bajnoki forduló vár Rátok, milyen célokkal vágtok neki a következő heteknek?

„Nagyon nehéz sorozat vár ránk, de mindenki tudja mi a csapat célja. Egy eredményért akarunk küzdeni, és szerintem nagyon jó mérkőzéseket láthat majd a közönségünk. Nagyon bízom magunkban és a sikerekben, csak előre megyünk, szeretnénk a gyengébben sikerült őszi idényt elfeledtetni!“

Hétszer is betaláltál a Győr kapujába!

„Sosem szeretem kiemelni a saját játékomat. Mindenki küzdött, örülök, hogy teljesítményemmel segíteni tudtam a csapatot. Azt gondolom, hogy ebben a meccsben még több is lehetett volna...“

Szombaton a Budaörsöt fogadjátok.

„Egy ellenfelet sem szabad lebecsülni, minden meccsnek jelentősége van. Hál'Istennek ez eddig nem is volt jellemző a mi csapatunkra. Azért, mert a Budaörs újonc, és még nincs pontjuk, nem fogunk kevesebbet készülni a mérkőzésre, és ugyanolyan komolyan vesszük őket, mint bármely más ellenfelet.“

fkc.hu
Fotó: Komáromi Thomas


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP