„A meglévő jó dolgokra tudunk építeni“ 2016.03.02.


A hosszabb, mintegy háromhetes bajnoki szünet előtt újabb létfontosságú mérkőzés vár a Fehérvár KC-ra. Tilingerék három, szoros küzdelemben elveszített, idegenbeli meccs és az ezt követő edzőváltás után fogadják a Siófok KTC-t csütörtökön (18 órakor) a Köfém Sportcsarnokban. Ősszel a Balaton-partján 24-21-re nyertek siófokiak; az FKC legutóbb 2014. novemberében győzött tétmérkőzésen riválisa ellen.

2016. március 3. (csütörtök), 18:00:
NBI, 20. forduló:
Fehérvár KC – Siófok KTC Kft
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

16:00: junior mérkőzés
14:00: ifjúsági mérkőzés


Deli Rita, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Az idő rövidsége miatt vegyesek az érzéseim, gyakorlatilag három napunk volt, hogy felkészüljünk erre a nagyon fontos mérkőzésre. A meglévő jó dolgokra tudunk építeni. Kis különbségű, szoros mérkőzéseken szenvedtünk vereségeket az előző meccseken, most nagy összefogással és hittel megpróbáljuk a Siófokot legyőzni; más cél nem lehet egy csapat számára, mint győztesen lejönni a pályáról.

A váltás nyilván megviselte a lányokat, egy edzőcsere semmiképp nem jó pszichésen, hiszen már másfél éve együtt dolgoztak. Kiváló szakembernek tartom [Bakó] Botondot, napi kapcsolatban voltunk, így magam részéről is egy különleges helyzet a mostani. A csapatnak át kell éreznie, hogy nem csak az edzőn múlt a jelenlegi helyezés, mindenkinek része van ebben a szereplésben, és erről beszéltünk is. Remélem a sokkhatás után, profi sportolók lévén felvállalják a felelősséget. A változás hozhat magával új dolgokat, meglátjuk mire leszünk együtt képesek.

Videofelvételek alapján nagyon részletesen kielemeztük a Siófok játékát, és még ma [szerdán] is videóztunk. Taktikailag több mindennel készülünk támadásban és védekezésben is. Holnapi ellenfelünknek egy kiemelkedő vezére van, Orbán Annamária, akinek csapaton belüli fontosságát mutatja, hogy leggyakrabban tőle indul és vele fejeződik be a Siófok támadása. Mellette a szélsőjáték az, ami még nagyon erős, valamint a középső embereik közül González és Aguilar is veszélyes. Az elsődleges feladatunk Orbán Annamária semlegesítése lesz, de igazából minden poszton jó képességű játékosokkal rendelkeznek, gyors játékot játszanak, és több jó cselezőkészségű emberük van, ezért nagyon fontos lesz, hogy a visszarendeződést miként tudjuk megoldani.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP