„Minden posztról veszélyesek voltunk“ 2016.04.02.


A Fehérvár KC számára az volt a szerdai, Békéscsaba elleni mérkőzés tétje, hogy tétje marad-e a jövő keddi, FTC elleni összecsapásnak. Maradt. Deli Rita tanítványai egyszer sem kerültek hátrányba, a második játékrészben tucat góllal is vezetve magabiztosan nyerték a meccset, melyről az FKC vezetőedzőjét kérdeztük. 

„Gyakorlatilag a védekezésünkből kiindulva nagyon stabil játékot nyújtottunk, A Sipeki Flóra által megalapozott hátországra támaszkodva több mindent meg tudtunk valósítani, így a lerohanásokat, közvetlen indításokat, illetve a támadójátékunkban nagyon jól működtek a távoli átlövések. Minden posztról eredményesek és veszélyesek voltunk. Annak is nagyon örültem, hogy sokféle felállásban tudtunk játszani, a végén a nagyon fiatal játékosaink is szerephez jutottak, akik éltek a lehetőséggel.

Nyilván sokat számított, hogy a Békéscsabában sérülés miatt nem játszhatott Walfisch Mercédesz, aki a leggólerősebb, meghatározó emberük. Ez persze nem von le a mi érdemeinkből, mert jó hozzáállással, nagyon stabilan játszottunk; sem támadásban, sem védekezésben nem találta meg ellenszerünket a Békéscsaba, ezzel nagyon elégedett voltam.

A fiatalok közül Hudra Enikő tíz perc körüli játékidőt kapott, és nagyon örültem, hogy sikerült megszereznie első NBI-es találatát. Utasi Linda is pályára került, neki a gól még nem jött össze, de a védelemben és a támadásban egyaránt ő is bátran játszott. Nagyon jó lehetőség ez arra, hogy megízleljék a felnőtt bajnokság színvonalát, sebességét; szépen haladunk előre, bízunk benne, komoly sikereket érnek majd el csapatunkban.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP