„Saját magunkat bizonytalanítottuk el“ 2016.05.23.


A Dunaújváros elleni, a bajnoki 5-6. helyekért folyó párharc félidejében kértük Deli Ritát egy-egy rövid vissza- és előretekintésre a pénteken Dunaújvárosban lejátszott első meccsre, illetve a csütörtökön, 18 órakor kezdődő visszavágóra, melynek a Köfém Sportcsarnok ad otthont.

Május 26. (csütörtök), 18:00:
K&H női liga, 5-6. helyért, 2. mérkőzés:
Fehérvár KC – Dunaújvárosi Kohász KA
Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás


„Pénteken a dunaújvárosi mérkőzésen sajnos saját magunkat bizonytalanítottuk el. Gyakorlatilag minden posztról hagytunk ki tiszta ziccereket, aminek következtében elveszítették játékosaim a hitüket, emiatt a védekezésünkben is egyre több hiba adódott. A félidőben háromgólos hátránnyal fordultunk, ezzel még nem is volt különösebb probléma, bár az első félidőben annyi helyzetet alakítottunk ki, hogy akár fordítva is lehetett volna az állás. A második félidőben még nagyobb különbségre tudott szert tenni a Dunaújváros, mert a támadójátékunk nem javult fel, a védekezésünk pedig még rosszabbá vált. Nagy meglepetést nem okozott a Kohász játéka. A talajról és átlövéseikkel is eredményesek voltak, szélről, lerohanásból egyaránt gólokkal fejeződtek be támadásaik – ez ehhez a nagykülönbségű vereséghez vezetett.“

Milyen céljaitok lehetnek így a visszavágóra?

„Én mindenképpen azt várom el a lányoktól, akik már sok mérkőzésen, nagyon nehéz helyzetben tudtak jól teljesíteni, hogy a dunaújvárosi meccs felvételét kielemezve, a pontatlanságokat, a gyenge lövéseket, amik Oguntoye Viktóriának nem okoztak nehézségét, javítsuk ki, és akkor sokkal jobban fogunk tudni játszani. A védekezésben nüansznyi, de nagyon fontos hibákat kell orvosolnunk, melynek révén sokkal zártabb, agresszívabb védekezésre építve elérhető egy jó eredmény.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP