Szeptemberben kezdünk az EHF-kupában 2016.07.15.


Július 19-én (kedden) sorsolják a megreformált EHF-kupa első két fordulójának párosításait. Az elmúlt napokban biztossá vált, hogy amint várható is volt, a Fehérvár KC érdekelt lesz ezen a sorsoláson. Az EHF kedden még a második kör kiemeltjeként jelölte meg az FKC-t, majd egy nappal később megváltoztatta a résztvevők besorolását, így már szeptemberben megkezdi csapatunk az európai kupszereplését.

A Kupagyőztesek Európa Kupájának (KEK-nek) a beolvasztásával, teljesen átalalkított rendszerben kerül lebonyolításra az EHF-kupa ettől az idénytől kezdve. Az ősz folyamán három, egyenes kieséses, oda-visszavágós fordulót kell megvívniuk a csapatoknak ahhoz, hogy a tavaszi csoportkörbe jussanak. A négy, egyenként négycsapatos csoport első két helyezettjei a negyeddöntőkön és elődöntőkön keresztül kvalifikálhatják magukat az EHF-kupa döntőjébe.

A résztvevő csapatoknak kedden kiküldött besorolásban még úgy szerepelt a Fehérvár KC, hogy az októberi, második fordulóban kapcsolódik be kiemeltként a küzdelmekben, míg a további három magyar résztvevő – az Érd, a DVSC és a Dunaújváros – a harmadik körben várhat ellenfélre.

Egy nappal később jött a módosítás: mivel az EHF-nél kifelejtették a BL-csoportkör negyedik helyezettjeit, akik automatikusan helyet kapnak az EHF-kupa csoportkörében, az FKC már az első körben (szintén kiemeltként) pályára lép. Az Érd és a DVSC is korábban, októberben kezdi meg a kupaszereplését, csak a Dunaújváros maradt az eredetileg kiadott helyén a beosztásban.

A Fehérvár KC így a bajnoki rajt előtt egy héttel, a szeptember 9-10-i hétvégén, a nemzetközi porondon játssza első tétmeccsét ebben a szezonban. Azt, hogy kivel, a július 19-i sorsoláson tudjuk meg. A lehetséges ellenfeleink:

HK Galitchanka (UKR)
Succes Schoonmaak/VOC Amsterdam (NED)
OFN Ionias (GRE)
RK Zagorje (SLO)
Madeira SAD (POR)
HK BNTU-BelAZ (BLR)
Cassano Magnano (ITA)
HB Dudelange (LUX)
KHF Pristina (KOS)
Kauno ACME Zalgiris (LTU)
Bnei Hertzeliya (ISR)
HC Neistin (FRO)
HZRK Grude (BIH)
AC Latsia Nicosia (CYP)
ZRK Naisa Nis (SRB)
DHC Slavia Praha (CZE)
LC Brühl Handball (SUI)
Alavarium Love Tiles (POR)
Lugi HF (SWE)
Vistal Gdynia (POL)
HC Holon (ISR)

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP