„Az új játékosok is egyre jobban mutatják erősségeiket“ 2016.08.15.


Az érdi felkészülési tornán három nagyon szoros meccsen maradt veretlen az Alba Fehérvár KC, hiszen egy, valamint két góllal nyert az MTK és a Budaörs ellen, majd döntetlent ért el a házigazdákkal. A válogatott edzőtábora és az olimpia miatt hiányzókon kívül a kisebb sérülésekkel bajlódó játékosait sem szerpeltette Deli Rita. Az FKC vezetőedzője összességében így is elégedett volt a látottakkal.

„Minden szempontból nagyon hasznos felkészülési tornán vettünk részt Érden. Három meccset játszottunk, az MTK, a Budaörs ellen, végül a harmadik napon a torna döntőjének is tekinthető utolsó mérkőzést az Érd ellen. A felkészülés ezen szakaszában a sorozatterhelés komoly próbatétel elé állította a lányokat, hiszen edzésmunka mellett játszottunk minden délután, illetve este.“
 
Milyen tanulságokkal szolgált a háromnapos torna?

„Elégedett vagyok a nyújtott játékkal és a végeredménnyel is. Egy hajszálon múlt, hogy nem mi szereztük meg az első helyet, csak gólkülönbséggel szorultunk a második pozícióba. Természetesen az eredményesség másodlagos szempont még, de amiket gyakorolunk az edzéseken, azt szeretném viszontlátni, valamint tapasztalható már, hogy a páros és hármas kapcsolatokban egyre inkább lépünk előre. A tornának az volt a pikantériája, hogy a csapatokból hiányoztak a válogatott játékosok, hiszen most volt a válogatott felkészülési hete. Hiányzott Mayer Szabina, valamint az olimpia miatt továbbra sincs itt Dani Piedade, így a fiatal Rideg Renátának kellett megoldani a beálló posztot, valamint időnként más játékosokkal is próbálkoztunk, hiszen három mérkőzést kellett lejátszanunk. Örültem, hogy az új játékosok is egyre jobban mutatják erősségeiket.“

A következő napokban mi vár a csapatra?

„Tovább folytatódik az a ritmus, hogy a hét zárásaként mérkőzéseken mérettetjük meg magunkat. A nagyon nehéz alapozó részen túl van már a csapat, más jellegű munkával zajlanak az edzéseink. Pénteken, 18 órakor játsszuk a következő edzőmeccsünket a norvég Byasen Trondheim csapatával. Több külföldi ellenfelünk is van ezen a nyáron, szándékosan igyekeztünk különböző stílusú és erősségű csapatokból összeállítani a meccsprogramunkat. Ahogy haladunk a szeptember 10-i, Gdynia elleni rajt felé, egyre jobban kell összerakni a támadójátékot és a védekezést is. Remélhetőleg a sérült játékosok, Tilinger Tamara, Biljana Bandelier és Elena Gjeorgjievska jobban bele tudnak szállni a további munkába. A csapatban bőven van erő és lehetőség.“

Mennyiben volt más feladat a felnőtt csapat alapozási programjának összeállítása, mint korábban az utánpótlásnál?

„A felnőtt játékosok munkabírása nagyobb, ezért nyilván sokkal erősebb kondicionális edzéstervet állítottam össze, amit menet közben is lehet finomítani. Ami sokkal hangsúlyosabb, az az erőfejlesztés, de a juniorokhoz képest, mondhatni mindenből több munkát végzünk el. Azok a fiatal játékosok is bírják a terhelést, akik tavaly a juniorral edzettek, nyilván odafigyelve arra is, hogy vannak egyéni sajátosságok, akár testfelépítés, akár életkor miatt, ezeket figyelembe véve kell összeállítanunk az edzésmetódusokat. Szerzem én is folyamatosan a tapasztalatokat, ez nagyon fontos, és majd idővel meglátjuk, mennyire volt jó terv, esetleg min kell változtatnunk.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2021. január
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP