Ezüstösen csillog a Cornexi 2006.04.02.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding fennállása első Magyar Kupa ezüstérmét szerezte meg Gödöllőn. A szombati fináléban Szabó Edina tanítványai öt góllal maradtak alul a címvédő Győrrel szemben. A négyes-döntő legjobb játékosának a Cornexi csapatkapitányát, Balogh Beatrixet választották!

Április 1-jén, szombaton, a gödöllői Szent István Egyetem sportcsarnokában a Cornexi-Alcoa-HSB Holding a tavalyi kupagyőztes Győr ellen lépett pályára, hogy megvívja a klub életében eddig egyedülálló Magyar Kupa döntőjét. Már az első félidőben elhúzott a címvédő, és hétgólos előnnyel indulhatott a második játékrészben. A fehérváriak nem adták fel a küzdelmet, a lányok sérüléseik ellenére erőn felül teljesítettek, de a győriek folyamatosan növelték a két gárda közti különbséget. A második félidő vége felé a Cornexi megkezdte a felzárkózást, ami idő hiányában az eredmény szépítésére volt elegendő. Így a Görbicz Anita vezette címvédő győri lányok, emelhették újból magasba a Suzuki Benkő női Magyar Kupa trófeáját.

Magyar Kupa, döntő:
Győri Graboplast ETO – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 28-23 (18-11)

Gödöllő, Egyetemi csarnok, 1100 néző
Vezette: Dobrovits, Tájok

Győr: Herr O., Petróczi (kapusok), Görbicz 10 (5), Bradeanu 7, Nagy K. 4, Dokic 3, Mörtel 1, Temes 1, Vérten 1, Lazer 1, Bódi, Bodnár, Juhász, Kovacsicz.
Vezetőedző: Róth Kálmán

Cornexi: Sugár, Fekete (kapusok), Balogh B. 6 (3), Pádár 5, Tápai Sz. 4 (3), Kenyeres 3, Kordyuk 2, Vijunaite 2, Szabó V. 1, Vaszari, Triscsuk, Tilinger, Őri E.
Vezetőedző: Szabó Edina

Hétméteresek: 5/6 (Görbicz hagyta ki); 6/11 (Tápai és Balogh kettőt-kettőt, Tilinger egyet hagyott ki)
Kiállítások: 16 perc (piros lap: Bódi, Lazer), illetve 12 perc
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-3, 10. perc: 8-4, 15. perc: 10-6, 20. perc: 13-7, 25. perc: 16-9, 35. perc: 20-14, 40. perc: 23-15, 45. perc: 26-16, 50. perc: 27-19, 55. perc: 28-22.

Szabó Edina, a Cornexi vezetőedzője:
„A cél a döntőbe jutás volt, minden erőnkkel le akartuk győzni a Vasast, ami sikerült is, de utána természetesen a célunk az lett, hogy mindent megtegyünk az aranyérem megszerzéséért. Két meccset játszottunk egymást követő napon, és bár reménykedtünk benne, tudtuk, hogy a sérültjeink nincsenek olyan állapotban, hogy megoldják ezt a feladatot. Gondolom, hogy a Győrnél is vannak problémák, de reálisan kell értékelnünk a helyzetünket. A kezdésünk sokkal jobb lehetett volna, nagyon bánt, hogy kihagytunk ziccereket, és a kipattanókat sem szereztük meg, ezzel hagytuk meglógni őket. Ezek értékesítésével talán lett volna esélyünk a végjátékban. A munkánk továbbra is egy jó csapat építése, hiszen szeretnénk megvalósítani a további céljainkat.”

Róth Kálmán, a Győr vezetőedzője:
„A játékosaim jó fizikális és motivációs állapotban léptek pályára, és ez meglátszott a játékukon. A csapat eredményességéhez az is hozzá tartozik, hogy mindenki egyenlően hozzátette a maga kiemelkedő teljesítményét. Büszke vagyok, hogy nem csak jó egyéni játékosaim vannak, hanem van egy jó csapatom. Úgy készültünk és léptünk a pályára a Cornexi ellen, hogy mindenképpen szerettük volna megnyerni a Kupát, megvédeni a címünket, ami sikerült. Ez volt az első célunk, és készülünk a következő feladatra.”

Görbicz Anita, a Győr irányítója, a döntő gólkirálya:
„Nagyon jól kezdtünk, és jól működött a védekezésünk is. Mint csapat motiváltak voltunk, és mivel nagyon akartuk ezt a győzelmet, domináltunk. Ma megmutatta ez a fantasztikus csapat, hogy mennyire tud egymásért és a kupáért küzdeni. A végére már mi is elhittük, hogy meglehet a győzelem, ezért kicsit leengedtünk, hiszen a Ferencváros elleni meccs után fáradtak voltunk. A végén már nem tudtunk annyira koncentrálni, de szerencsére az előnyünk megvolt, így nem jelentett gondot a csökkenő különbség. Nagyon boldog vagyok, hogy megvédhettük a címünket, és másodszor lehettünk kupagyőztesek.”

Pádár Margó, a Cornexi balátlövője:
„Örülünk az ezüstéremnek, bár az arany természetesen jobban fénylik. Tisztességesen felkészültünk, vártuk a meccset, és úgy terveztük, hogy megesszük őket, ami most nem sikerült. Voltak hullámvölgyek a védekezésben és a támadásunkban egyaránt. Amikor fejben egy kicsit kihagytunk, a Győriek éltek is a helyzettel, és egyből nőtt a hátrányunk. Nagyon jó volt a hangulat, amit szívből köszönünk a szurkolóinknak.”

Siti Beáta
, a Cornexi technikai igazgatója:
„Azt gondolom, hogy a mérkőzés elején lehetett érezni, hogy összesen hárman játszottak a csapatból ez idáig MK-döntőn, ezért látható volt a feszültség a lányokon. Elég sok technikai hibát vétettünk, és a védekezésünk sem állt össze az elején, ami lehetővé tette, hogy a Győr hét góllal megléphessen. Úgy érzem, volt egy-két olyan minket sújtó bírói ítélet is, ami segítette növelni ezt a különbséget. A szünet után jobban védekeztünk, más felfogással kezdtük a félidőt, több volt a labda nélküli mozgás, ami alap egy Győr elleni játékban. Az, hogy ötgólos hátránnyal fejeztük be a találkozót, azt mutatja, hogy a Cornexi nagyon nagyot küzdött, hiszen 12-10-re nyertük a második félidőt. Becsületesen megharcoltunk az ezüstéremért.”

Forrás: Presstige Média


cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP