Folytatjuk Edóval megkezdett riportunkat. A második részből megtudhatjátok miért is "szereti" a jégkorongot, mi a véleménye a csapat és a saját játékáról.

Fehérváron sikerült kiépíteni egy stabil baráti kört?
Tulajdonképpen inkább csak a csapatban. Vannak külsős barátaim is, de nem sok.

Elárulhatjuk, hogy a párod a fehérvári jégkorongozó, Gröschl Tamás?
Elárulhatjuk… De nem tudom, hogy örülne-e, ha ezt így megjegyeznénk. Nem igazán szoktunk egymásról beszélni, a magánéletünk ránk tartozik. Egyébként nagyon büszke vagyok rá.

De ha én kérdezek, akkor válaszolsz?
Igen…

Már pedig én kérdezek: hogy jöttetek össze?
Ennek érdekes története volt. Igazából, amíg nem találkoztam vele, addig azt se tudtam, hogy van jégkorong. Kapcsolgattam a TV-t, jégkorong, akkor tovább. Aztán egyszer egy barátommal - aki ismerte Tomit -, kinn voltam egy meccsen. Valahogy megfogott, ahogy nézett, vagy talán a szeme... Aztán Szabina megadta a számomat Tominak, ő pedig felhívott. Csak ahogy Szabina nézte a telefonját, benyomta véletlenül az „A” betűt, ami Anasznál jött ki. Így Tomi őt hívta fel este 11-kor. Mind a ketten eléggé meglepődtek. De utána sikerült jó számot tárcsáznia, és megbeszéltük, hogy találkozunk. Már az elején éreztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Most pedig már két és fél éve együtt vagyunk.

Fel lehet mindegyikőtöket fedezni a másik meccsein…
Igen, ha nem ütközik az időpont, akkor el szokott jönni, de én is voltam már hoki meccsen. Idén mondjuk kevesebbet, mert nagyon hideg van, mindig megfáztam picit, utána meg jöttek a fontosabb meccsek, vagy egymás helyén volt a kettő. De azért ha tudtam kimentem, meg ő is eljött. Múltkor ott volt a Vasas meccsen is az apukájával. Pesti, ott lakik a csarnoktól öt percre.

Te személy szerint milyen szájízzel fejezted be az idei évet?
Mondanám, hogy csalódás volt, de ha az elején azt mondják, hogy van egy MK ezüstöm, akkor azt mondom, hogy adják ide. Viszont úgy, hogy ott vagyunk a döntőben, és elveszítjük, az rossz. Főleg, hogy tavaly az EHF Kupában is a Győrrel játszottunk. Szerintem most ők sem kezeltek le minket, és komolyabban készültek a meccsre. De ha jellemeznem kellene az évet, akkor azt mondanám, hogy egyértelműen balszerencsés. Volt olyan meccs, amit az utolsó percekben vesztettünk el: kapufára lőttünk, vagy a bírói ítélet lehetett volna más. Egyébként Edinával úgy zártuk az évet, hogy lehet siránkozni azon, hogy milyen rosszul sikerült ez az évad, de az ki fog hatni a jövőre is. Most felejtse el mindenki azt, ami volt, menjünk el nyaralni, strandolni, napozni, és nézzünk előre.

Az EHF Kupából való kiesés megviselt?
Engem személy szerint nagyon. A Dunaferr elleni meccs után már nem volt túl sok keresnivalónk a bajnokságban. Egyedül a Debrecen elleni Magyar Kupa mérkőzésnek volt még talán igazi tétje. Illetve ott volt az EHF, ahol úgy készültem, hogy onnan továbbjutunk. Csak előtte kiesett a Kicsi, akinek a helyére bekerültem én, aki eddig perceket töltött a pályán. Ráadásul a Kapronca elleni meccsen kiállították BB-t, aki meccsenként tíz gólt lő. Egyébként én eleve nem szeretem azt a játékstílust, amit az a régió képvisel. Nem voltak egy szimpatikus csapat, de legyőztek minket kétszer is, sőt a Debrecent is, de annak örültem, hogy a Fradi nyerte meg a kupát.

Amikor a Dunaferr elleni meccsen Kicsi kiesett, és Szabi sem volt ott, kicsit elfehéredtél, amikor be kellett állni…
Nem az volt a baj, hogy be kellett állni. Csak nem mindegy, hogy rosszul játszik valaki, lehozzák, és beraknak helyette három vagy tíz percre, hátha tudok segíteni, vagy látod, hogy ez egy komoly sérülés. Kicsit, mióta én itt vagyok, körülbelül háromszor kellett ápolni, és akkor is mindig talpra állt. De amikor látod, hogy két gyúró hozza le, akkor akárkit berakhattál volna a helyére, semmi sem segített volna, mert szerintem az egész csapatnak azon járt az agya, hogy mi van vele. Először is eszembe jutott, hogy hol a Szabina? Azon még valahogy túltettem magam. De amikor láttam, hogy hogyan hozzák le a Kicsit, tudtam, hogy nagy a baj. Az eredmény ott mínusz hét volt, ha jól emlékszem. Megnéztem többször is a meccset, nem voltunk képesek felállni.

Vissza szoktad nézni a mérkőzéseket videón?
Igen, minden meccset meg szoktam nézni. Nem mindig könnyű. Amikor tudom, hogy mennyire rosszul játszottam, akkor nagyon nehéz magamat ott tartani a TV előtt. Így legalább látom, hogy mit kellett volna máshogy csinálni. Ha nagyon rémes, akkor néha keresem a pozitív pontokat, hogy például legalább megfogtam a labdát. De Edinával is szoktunk videózni.

Hogy ítéled meg saját magadat: milyen előnyeid és hátrányaid vannak a pályán?
Hátrányom, hogy néha nem vagyok elég magabiztos, de ez talán a játékmennyiségből is fakad. De ha megvan a kellő magabiztosságom, akkor elvileg jól és erősen lövök. Illetve ha tényleg ott van az eszem, akkor látok a pályán. Rám régebben is mindig azt mondták, hogy okos játékos vagyok, mert ha odafigyelek, akkor tudom, hogy hol van ember, hol nincs, hova lőhetek, hova nem.

Több okosság kell egy irányító játékához, mint egy átlövőéhez?
Szerintem igen. Az igazi klasszikus átlövő két méternél kezdődik, képes felugrani öt méterre, és lő. Persze azért megnézi, hogy hova kell bombázni, és természetesen ki is lépnek rá, akkor ott a beálló. Én nem ez a kategória vagyok, ezért másban kell jónak lennem, más téren kell kiemelkednem. Szeretnék jó irányító lenni, de ez egy olyan poszt, amihez még fejlődnöm kell.

Ilyen szempontból Kicsi példakép?
Mindenféleképpen. Eleve a mentalitása, a hozzáállása, amit csinált, és ahogyan azt csinálta. Én már 17 éves koromban is úgy jöttem le edzésre, hogy néha nem volt semmi kedvem az egészhez. De tudom, hogy azért voltam fáradt, mert nem voltam hozzászokva ehhez a tempóhoz. Ő pedig lehet, hogy épp előtte kelt ki az ágyból, de akkor is ő volt az első, aki azt mondta, hogy „Gyerünk lányok, csináljuk!”. Akármit mondott, figyelt rá az ember. Nem csak én, vagy a fiatalok, hanem mindenki.

Visszatérve az okos játékosra: a közönség csak azt látja, hogy ha Edó lő, akkor akkora gólt lő, hogy szétszakad a háló, de lehetne egy kicsit néha bátrabb is.
Igen, mindig mondják, hogy „Lőjél már, lőjél már!”. Én úgy vagyok ezzel, hogy inkább lőjek négyből hármat, vagy négyből négyet, mint tizenötből nyolcat. Szeretek biztosra menni. Nem arról beszélek, hogy nem szoktam hibázni, mert szoktam, de az olyan jó érzés, amikor ellövöm, és tudom, hogy gól lesz. Lőnék én egy meccsen akár tízszer is, csak akkor esetleg ötből nullával kezdenék. Nem vagyok az a puffogtatós fajta. Meg szoktam nézni, hogy mikor érdemes lőni, és mikor nem. Persze vannak olyan meccsek, amikor elszáll az agyam. Azt mondták, lőjek? Jó, lövök én. Nem baj, ha két méterrel fölé megy, vagy a kapus gyomrába… Szóval ez az „okos játékos” dolog is olyan, hogy néha sikerül, néha nem…

Mennyire érzed a közönség bíztatását a meccsek alatt?
A hangulatot, azt igen, de hogy miket kiabálnak, azt nem szoktam nagyon hallani. Bár amikor egy félidőt a balszélen védekezek, és az ellenfél még csak sétál felfele, akkor az ilyenek átjönnek, hogy „Gyerünk Edó!”, de nem szoktam rá figyelni. Az a legjobb, amikor olyan a hangulat, hogy egymás szavát sem lehet hallani. Az EHF Kupa döntőjétől még mindig borsódzik a hátam.

Lebegnek a szemed előtt olyan konkrét célok, amiket mindenképpen el szeretnél érni?
Ez egy olyan sportág, hogy tulajdonképpen bármilyen nemzetközi helyezésre van esélyed. Hiába kérdezel meg Magyarországon egy focistát, mondhatja, hogy világbajnok akar lenni, de nem valószínű, hogy az bekövetkezik. De szeretnék például válogatott lenni, illetve nemzetközi eseményekről érmeket - főleg aranyérmeket hozni.

Junior válogatott már voltál.
Voltam, de szerintem Tatabányán nem voltam szem előtt. Ott is átlövőt játszottam, de balszélre hívtak be a válogatottba, hogy majd ott megnéznek, pont azon a nyáron, amikor idejöttem Fehérvárra. A végén azt mondták, hogy valójában nem elég egy hónap arra, hogy valaki balszélső legyen. Így nem mentem világeseményre. Utána novemberben lesérült a bokám, és mire felépültem, addigra kiestem a keretből. Előtte egyszer voltam ifi válogatottban is. Tizenöt éves lehettem, amikor pedig jobbszélsőnek hívtak be, mert a felnőtteknél először azt játszottam - vicces volt. Van egy olyan képem a tatabányai időszakomból, hogy jobbszélről lövök, jobb lábbal ugrok, és úgy nézek ki, mint egy „antitalentum”. Anyukám egyik kedvenc fényképe rólam, gyakran emlegeti, és jókat mosolyog rajta…

Decemberben benn voltál a Diadora Kupa egyik focicsapatában. Kézi mellett a foci a kedvenc sportág?
Nem, a jégkorong. Nem ám… Szeretek mindent. Az atlétikában is mindent megcsináltam, csak a futást utáltam. Főleg a 800 méteres hosszútávot. De szeretek teniszezni, biciklizni, úszni annyira nem… Tehát főleg a szabadidős sportokat. De focizni is. Edzéseken elhülyéskedek. A decemberi kupán azért egyszer leszereltem Boboryt, ami nagy szó… Egyébként úgy nyertünk, hogy Jimmy rúgott három gólt. Szerintem tőlünk ő tudott egyedül focizni.

Folytatjuk...

Készítette: M.M.

cornexikezilabda.hu