"Szeretnék jó irányító lenni” - Exkluzív interjú Őri Edinával - III. rész 2006.07.03.


Az Edóval megkezdett riportunk befejező része. Az ABC-játékból ismét sok érdekes dolgot tudhattok meg


                              ABC-játék

Angol
Minden nyelvet szeretek. Az angolt is. Társalgási szinten elvagyok vele. Van belőle nyelvvizsgám, de maradjunk a társalgási szintnél. Nem használom igazán. Ha sok időd lett volna, és van szótár, akkor lehet, hogy most is jól elbeszélgettünk volna angolul.

Barna
Eredetileg barna a hajam. Szeretem ezt a színt. Pedig Tatabányán még vörös-szőke melír volt benne, aztán narancssárga-fekete. De ez a szőke szerintem most maradandó lesz. Pedig sokáig – amikor még vadócabb voltam - a vörös tetszett, aztán ahogy lenyugodtam, megnőttem, és nőiesebb lettem, abba a képbe a szőke jobban beleillett. Régebben Kicsinek is voltak ilyen időszakai. Azon szoktam röhögni, hogy neki is volt lila, meg piros haja, és a pályán simán össze lehetett minket keverni. Amikor apu nézte a TV-ben a meccseket sokszor nem tudott minket megkülönböztetni. Ugyanolyan volt a hajunk, és alkatra is hasonlítottunk.

Család
Nekem az életben talán a család a legfontosabb. Amikor tudok hazamegyek, főleg, hogy itt van a kis keresztlányom. Illetve nem vagyok megkeresztelve, és ő sem, de nálunk ezt így mondják. Ha ne adj Isten a nővéremékkel történne valami, akkor remélem én lehetnék az, aki magához vehetné Lottikát.

Diszkó
Szeretek bulizni járni a csajokkal, legfőképpen a társaság miatt. De az a kép, ami múltkor a Virág interjújában szerepelt… Mondtam neki, hogy „Jobb kép nem volt?”. Tiszta vörös a szemem alja, körülöttünk mindenhol füst. Azt hiszi mindenki, hogy alkoholista vagyok.


Elefánt
Néha eszembe jut, hogy olyan vagyok, mint elefánt a porcelánboltban. Otthon felújítottuk a lakást, és mondom anyunak, hogy legyen járólap, mert az olyan dögös. Még mindig linóleum van, mert szerintük én úgyis feltörném a járólapot. Néha elég béna tudok lenni. Kiskoromban kétszer annyira leforráztam magam levessel, hogy lejött a bőr a lábszáramon. De voltak biciklis sztorijaim is, vagy valahogy kiesett a kezemből a pohár, vagy mindent levertem. De ezeket lassan kezdem kinőni. Egy időben például állandóan nyitva hagytam a konyhaszekrényt, meg minden ajtót a lakásban, és lefejeltem őket. Most már azért odafigyelek.

Franciaország
Gyerekkorom óta szeretnék kimenni, akár kézilabdázni is. Egyszer már voltam egy jutalomúton Franciaországban a tatabányai fiatal sportolókkal. Egyébként tanulok franciául is. Most ráhajtottam a nyelvvizsgára, szakmai kellene.

Görkorcsolya
Jaj, azzal is voltak sztorijaim. Tizenhárom, tizennégy éves koromban nagyon szerettem görkorcsolyázni, de egyszer majdnem eltörtem a farcsontomat. Úgy gondoltam, hogy egy olyan rámpán, ahol a babakocsikat szokták tolni, lemegyek görkorival. Nem is volt vele baj, csak a végén nem tudtam megállni és hátraestem. Ott landoltam az utca közepén. Az akkori barátnőm jót röhögött rajtam, én meg alig bírtam hazamenni.

Hamburger
Próbálok odafigyelni, hogy normálisan étkezzem, de néha rám jön, hogy valami szemetet is kell ennem. Ilyenkor a hamburger a nyerő. A barátommal nagyon szeretjük a grillezett zöldségeket pulykahússal, szóval valamennyire főzni is tudok. Bár például a rántás még egyszer sem sikerült, és a habarásban is csomókban maradt a tejföl, de megettük. A tökfőzeléket is imádom, csak nem tudom normálisan megcsinálni, ahogy anyu szokta, így ritkábban eszem.

Idő
Egyik erényem a pontosságom. Nem arról beszélek, amikor azt mondom, hogy „Csak beugrok öt percre, megnézek egy fölsőt!”. De ha például találkozóra megyek, akkor pontos vagyok. Amúgy a vásárlással kapcsolatban a nővérem kezdett elrontani, de egyre inkább mániás vagyok. Leginkább a barátom szokta mondani, hogy mennyire. Ő nem szereti.

Japán

Egzotikus, különleges országnak tartom. Biztos kimennék, de annyira nem vonz.

Külső
A saját külsőmmel vannak problémáim, de ebbe inkább ne menjünk bele. Azt hülyeségnek tartom, mikor azt mondják, hogy csak a belső a fontos, mert valamennyire a külső is, és itt nem feltétlenül a születési adottságokra gondolok. Az, hogy hogyan alakítod magad, sok mindent elárul a belsődről.

Liliom
A kedvenc virágom nem a liliom. De nagyon szeretem például a rózsát meg az orchideát; úgy általában a virágokat. Jó dolog virágot kapni – főleg csak úgy, alkalom nélkül.

Megértés
Mondjak ilyeneket, hogy a jó kapcsolat alapja a megértés? Én egyébként megértő embernek gondolom magam. De egy jó kapcsolat egyik alapja tényleg ez.

Nyaklánc
Ez a kedvenc nyakláncom, amit hordok. A szüleimtől kaptam a 18. születésnapomra. Az volt a különlegessége, hogy pont akkor lettem 18 éves, amikor megműtötték a bokámat, és az volt az első nagykorú nyilatkozatom, hogy aláírtam a műtéti beleegyezésem. Anyukámék elhozták a kórházba ezt a nyakláncot, hogy ez az ajándékom, de nem adják oda, mert ellopják. Egyébként szeretem a bizsut és az ezüstöt is, de leginkább a fehéraranyat. A sárgásabb színűek nem állnak jól nekem.

Olvasás
Kötelezőket utáltam olvasni. Egyébként szeretek - bár nem tudom miért -, de nem nagyon olvasok. Amikor a vizsgákra a jegyzeteket kell átolvasni, az egy időre leköti a figyelmemet, és örülök, hogy utána nem kell többet olvasnom. A honlapon tényleg azt nyilatkoztam, hogy a Nyomorultak a kedvencem, de amikor elolvastam, nagyon untam. A film tetszett, gondoltam, hogy a könyv jobb lesz. Gimiben irodalom fakultáción előadást kellett róla tartanom, és akkor végigszenvedtem. Maga a sztori tetszik és imádom, de hogy ötven oldalon keresztül bandukol a főhős és szép a táj…az borzasztó.

Őz
Gyerekkoromban mindig azzal nyaggattam a szüleimet, hogy legyen valami állatunk, például egy őzikénk, és egyszer apu majdnem tényleg hazahozott egyet. Egy kis őzike kóborolt az út szélén, az anyukája talán valahol el lehetett csapva. Szeretem az állatokat. Lehet akármilyen, csak ne macska, meg ne hüllő legyen. Olyan, aminek van szőre, de ne madárpók.

Paradicsom
Imádom. De nem azt a fajtát, ami szép nagy, de kicsit sárga belül, hanem amiket ma már nehéz találni; azt az igazi jó piros paradicsomot. Ilyeneket mostanában főleg az öreg nénik árulnak csak a piacon.

Rivalizálás
Soha nem voltam nagy rivalizáló, mert általában tisztában vagyok magammal is, meg az ellenfelemmel is. Általános iskolában jó tanuló voltam, mindenből ötös lettem, de voltak, akiknek ez nem tetszett, és próbáltak velem versenyezni. Azért néha én is fölhúztam magam, és akkor tulajdonképpen én is rivalizáltam. De nekem nem lételemem az, hogy bárkivel is versenyezzek.

Siófok
Ott lakik Olívia. Megyünk hozzá nyáron bulizni, meg strandolni is, ha jó idő lesz.

TV
Szoktam TV-t nézni, de leginkább csak azért, hogy legyen alapzaj a tanulás mellé. Olyankor azt se tudom, hogy mi történik, csak megy egész nap.

Unalom
Néha jó semmit sem csinálni, de unatkozni nem szeretek. Akkor inkább kitalálok magamnak valamit. De általában nem szoktam. Nincs annyi időm - főleg év közben -, hogy unatkozzam.

Villanykapcsoló
Először is ezt a szót köszönöm Virágnak. Ehhez a lámpákat hozzá lehet kapcsolni? Mert akkor már tudom azt mondani, hogy szeretem a hangulatvilágítást. De köszi Virág még egyszer.

Zongora
Soha nem voltak művészi hajlamaim. Se rajzolni nem tudok, se hangszeren játszani. Az ének szakkörben is mindig elhallgattam, amikor a tanárnő körbejárt, keresve azt az igen hamis hangot… - soha nem talált meg! Nyolcadikban ballagáson beszédet mondtam, és kitalálták, hogy kellene valami dalbetét a műsorba, de nem volt idő énekkart szervezni, így maradtunk mi, verselők! Adtak egy mikrofont: ÉNEKELJETEK! Demjén: A szabadság vándorai… Borzasztóan hamisra sikerült! Annyit emlegettem ezt a sztorit, hogy nemrég behoztam a videófelvételt a csarnokba, és megmutattam magam a csajoknak - nem is volt annyira rémes, így utólag!

Következő interjúalanyra mondasz egy nevet, vagy teszel fel egy kérdést?
Inkább teszek fel kérdést.

Ki legyen a játékos? Legyen Szabina.
Jó, akkor a kérdés: Mi jut eszedbe az ágyról?

Készítette: M.M.
A fotókért köszönet: Bölcsföldi István Péternek és Edónak

cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP