Kapus a kapusról 2006.07.08.


Sugár Tímeának a válogatott brazíliai túráján szerzett sérülése elengedhetetlenné tette, hogy a Cornexi-Alcoa-HSB Holding a kapus posztra is új játékost igazoljon. Így került sor Sladjana Djeric leszerződtetésére. A szerb válogatott hálóőr is kedden mutatkozott be a média képviselői és a Szezonnyitóra kilátogatott szurkolók előtt.


Sladjana eddig harminc alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, és kulcsszerepet játszott a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőn Szerbiának a világbajnoki ezüstérmes Románia felett aratott bravúros győzelmében. A svédországi kontinensbajnokság eheti sorsolásán aztán kiderült, Szerbia és Magyarország egy csoportba került.

„Másnap nevetve hozott Sladjana az edzésre egy újságot, és mutatta benne a sorsolás eredményét.” – mesélte Sugár Timi, aki ettől a szezontól kezdve a kapusedzői teendőket is ellátja a Cornexinél, és már az első héten is együttdolgozott a 29 éves, 178cm magas Djericcsel, akit „szerény, roppant szorgalmas sportolónak és nagyon jó kapusnak” ismert meg.

Sladjana a Knjaz Milos hálóját védte az előző szezonban, és a pályafutása során először szerződött külföldre. Úgy érzi, most érett meg arra, hogy új környezetben is megmérettesse magát. „A nyelvi problémák ellenére nagyon igyekszik, hogy minél hamarabb beilleszkedjen. Egyelőre mi tanítjuk magyar szavakra, és kifejezetten gyorsan tanul. Hamarosan már nyelvtanárhoz fog járni a többi külföldi játékosunkkal együtt.” – tudtuk meg Susutól.

Fotó: v-man.borda.ca

cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP