Cornexi-fölény a magyar párharcban
2006.08.14.


A TERSZOL Skandináv Nyár vasárnapi első mérkőzése a klasszikus skandináv megmérettetés jegyében zajlott, és nagy meglepetésre norvég sikert hozott. Ezt követően a fehérvári közönség szívéhez közelebb álló meccs következett: a Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Vasas Invitel összecsapáson a házigazda fehérváriak magabiztosan, igazi cornexis csapatjátékkal nyertek 30-21-re.

A Levanger mondhatni peches szériával kezdett az Aarhus elleni találkozón. Számos lövésük és ziccerük kapufát talált, mire lassan megtört a jég, és negyedóra leforgása alatt sikerült lépésről lépésre felzárkózni az addig pár góllal vezető Aarhus mellé. A huszadik perctől aztán a norvégok megtáltosodtak, és magabiztos játékkal kezdték szórni a gólokat Munk, majd a csereként beálló Mortensen kapujába. Előnyüket végig megtartva uralták a találkozót, melyet végül megérdemelten, hatgólos különbséggel nyertek a szemmel láthatóan fáradt dán csapat ellen.

A nap második, a nézők szempontjából jobban favorizált összecsapása a házigazda Cornexi-Alcoa-HSB Holding és a Vasas Invitel között zajlott. Szabó Edina tanítványai nagy iramú mérkőzést játszottak az angyalföldiek ellen. A sípszótól sípszóig tartó magabiztos vezetés láthatóan légiessé tette a fehérvári lányok játékát, ahol mindenki egytől egyig hozzátette a maga, eredményt formáló teljesítményét, mely végül 30-21-es fehérvári győzelmet jelentett. A mérkőzés legeredményesebb játékosa, a nyolc gólt szerző, idén igazolt Szrnka Hortenzia lett.


TERSZOL Skandináv Nyár nemzetközi kézilabdatorna
2006. augusztus 13., Vasárnap

Levanger HK (NOR) – SK Aarhus (DEN) 32-26 (16-12)
Székesfehérvár, Köfém-csarnok, 200 néző
Vezette: Andorka, Hucker

Levanger: Nordvoll (kapus), Seglem 7, Salomonsen 6, Johansson 6(2), Skauge 5, Arnfinnsdottir 4(1), Bognár 1, Løke 1, Berge 1, Sund 1, Gabrielsen.
Vezetőedzők: Mia Hermansson Høgdahl és Geir Tore Leira

SK Aarhus: Munk és Mortensen (kapusok), Bjørn 7, Spreiter 4, Tóth 3, Turnhout 3, Skuladottir 2 (2), J. Transel 2, Seest 2, Brøgger 1, Carlsen 1, Thorvaldsen 1.
Vezetőedző: Jesper Holmris

Hétméteresek: 3/3; 2/2
Kiállítások: 2 perc, illetve 2 perc

Az eredmény alakulása:
5. perc: 3-4 10. perc: 4-7, 15. perc: 6-8, 20. perc: 9-9, 25. perc: 12-11; 35. perc: 19-14, 40. perc: 21-17, 45. perc: 23-19, 50. perc: 25-21, 55. perc: 28-23.

“Azért látogattunk ki a meccsre, mert a testvérem, Adrienn a Levangerben játszik, és jöttünk szurkolni neki, izgultunk érte. A találkozó előtt még Adrienn és a csapattársai sem hittek abban, hogy ilyen különbséggel le tudják győzni a dánokat, de sikerült. Meglepetés volt, de természetesen nagyon örülök. Biztosan az is közre játszott, hogy a dánok is fáradtabbak voltak, hiszen több meccset is játszottak egymás után, köztük a Győr ellen is, ahol bár szoros meccset vívtunk, jobbnak bizonyultak.” – nyilatkozta a mérkőzést követően Bognár Barbara, a Győri ETO játékosa.


Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Vasas Invitel 30-21 (14-11)
Székesfehérvár, Köfém-csarnok, 600 néző
Vezette: Bujdosó, Tomecsko

Cornexi: Fekete és Djeric (kapusok), Szrnka 8(2), Balogh B. 5, Vaszari 3, Tilinger 3 (2), Válova 3, Pádár 3, Kordyuk 2, Vijunaite 2, Őri E. 1, Trishchuk, Tápai A.
Vezetőedző: Szabó Edina

Vasas: Triffa és Tóthova (kapusok), Gorova 5(5), Tomori 3, Blaskovits 3, Moszkovaja 2, Polláková 2, Ábrahám 1, Gaál 1, Kamper 1, Stiener 1, Simon 1, Berta 1, Balog, Nagy K.
Vezetőedző: Mocsai Lajos

Hétméteresek: 4/5 (Tilinger hagyta ki); 5/6 (Gorova hibázott egyet)
Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc

Az eredmény alakulása:
5. perc: 3-0, 10. perc: 6-2, 15. perc: 9-3, 20. perc:12-6, 25. perc: 12-8; 35. perc:18-12, 40. perc: 22-16, 45. perc: 25-16, 50. perc: 26-20, 55. perc: 28-20.


Siti Beáta, a Cornexi másodedzője:

“Úgy érzem tegnap is jó játékot produkáltunk, de a sok pozitívum ellenére kikaptunk, amiért szomorúak voltunk, mivel legalább egy egygólos győzelem benne maradt a csapatban. Jó csata, kemény mérkőzés, rengeteg tapasztalattal. Most két fáradtabb csapat találkozott. Amiért nagyon pozitív volt a Vasas elleni meccs, hogy bárki lépett pályára tőlünk, mindenki bekapcsolódott a gépezetbe, ezért a játék folyamatosságot mutatott. Sokat futottunk, jó volt az iram, és amikor jól is védekeztünk, sikerült direkttámadásokkal előnyhöz jutnunk.

Az újakról pár szóban:
 
Szrnka Hortenzia személyében egy évek óta hiányolt lövőt sikerült szerződtetni, aki rendkívül eredményes a felkészülési meccsek alatt, és remélem a bajnokságban is így lesz.

Petra Válova specialistája a védekezésnek, de jól alkalmazható a támadásban is, arról nem is beszélve, hogy a két beállóra való berendezkedésünk színesíti a támadási variációkat.

Sladjana Djeric nagyon jó mentalitású, jó nemzetközi szintű kapus.

Adriana Lima, a brazil játékosunk, még nem kapott annyi lehetőséget, inkább védekezésben próbáltuk, azt viszont jól megoldotta. Támadásban még nem tudja a variációkat azon a szinten produkálni, amire szükségünk lenne, de folyamatos munkával gyorsan fog fejlődni, mint az Európába került brazilok általában.”


Szrnka Hortenzia, a Cornexi játékosa:

“Úgy érzem sikerült beilleszkednem a csapatba. Próbáljuk a játék rám vonatkozó elemeit hozzám alakítani, ami elég jól működik jelen pillanatban. Remélem a bajnokság kezdetével sem lesz másként, és hasonló teljesítményre leszünk képesek a tétmérkőzések alkalmával is. Az előzetesen megbeszélt taktikát próbáljuk a pályán egy az egyben megvalósítani, és amíg koncentrálunk, úgy érzem ez sikerül is. Viszont előfordul, hogy elveszítjük a fejünket, és hullámvölgybe kerülünk. Abban az esetben, ha sikerül ezeket a hibákat az elkövetkezendő négy hétben kijavítanunk, akkor nem lesz gondunk.”


A TERSZOL Skandináv Nyár további programja:

2006. augusztus 14. (hétfő):
18h: Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Levanger HK

A torna állása:

1. SK Aarhus                           3 2 - 1 86:85 4
2. Cornexi-Alcoa-HSB Holding   2 1 - 1 60:53 2
3. HK Levanger                        2 1 - 1 61:62 2
4. Vasas-Invitel                        3 1 - 2 80:87 2

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP