Többek vagyunk, mint tavaly 2006.08.30.


Balogh Beatrixet, a Cornexi válogatott jobbszélsőjét kérdeztük, hogyan látja most a csapatot és a bajnoki esélyeket az alapozás végéhez közeledve, túl két saját rendezésű felkészülési tornán és számos edzőmérkőzésen. A népszerű BB beszélt a hétvégi, horvátországi tornáról is, ahol a magyar és a szlovén bajnok lesz a Cornexi-Alcoa-HSB Holding ellenfele.

Úgy érzem, jól sikerült a felkészülésünk, hasonlóan az előző évhez nagyon komoly munkát végeztünk. Egy kemény három hetes alapozás után volt egy hét aktív pihenőnk, és számos komoly, nagy csapat ellen játszottunk edzőmérkőzéseket. Olyan csapatok ellen léptünk pályára, mint a Koprivnica, a Brasov, a Levanger, az Aarhus, a Knjaz Milos vagy a Vasas, melyek tanulságosak voltak, és jól szolgálták a felkészülést. A találkozóknak iramára és az elért eredményekre sem panaszkodhatunk.” – nyilatkozta a legutóbbi Hungaronafta Kupa gólkirálynője.

Az alapozás végén, a bajnoki szezon nyitányához készülődve Szabó Edina gárdája a hét végén újabb rangos megmérettetésre utazik, melynek helyszíne Kapronca.

Csütörtökön utazunk Kaproncára, ahol szintén egy színvonalas, erős torna keretein belül mérkőzünk meg a bajnok Győr, és a BL-döntős, szlovén Ljubljana ellen. Ráadásul mind a két mérkőzést egy napon, az egyiket délelőtt tízkor, a másikat délután kettőkor játsszuk, úgyhogy ez a szombat szellemileg és fizikailag is kihívást jelent. Akármennyire is felkészült egy csapat, egy napon belül kétszer nehéz ugyanazt a teljesítményt elérni, de természetesen mindent megteszünk, hogy a maximumot nyújtsuk. A két ellenfél közül a Győr talán fontosabb a számunkra, mivel velük rendszeresen fogunk találkozni a bajnokság során.

Szeptember 8-án, pénteken a Spartacus elleni hazai bajnokival megkezdődik a 2006/2007-es évad, melynek esélyeiről a következőképpen nyilatkozott a csapatkapitány.

Szerintem az új igazolásaink jól sikerültek, Szrnka Hortenziát külön kiemelném, mert úgy gondolom, nem csak játéktudásban, de emberi és csapattársi szempontból is sokat nyert vele a Cornexi. Válova mind támadásban, mind védekezésben jól bevethető játékos, ezért óriási dolog, hogy ilyen eredményes beállós párost alkotnak Sonatával. Szerintem idén jó lesz a Cornexi. Mindenképpen többek vagyunk, mint tavaly ilyenkor, és úgy gondolom, komoly esélyünk van, hogy az elképzeléseinknek megfelelően a négybe jussunk, illetve jól szerepeljünk a KEK-ben. Nagyon fontos, hogy ez a lendület, amely a felkészülés alatt tapasztalható volt, a bajnokság idején is megmaradjon, hiszen akkor nem lehet gond.

Presstige Média
Fotó: V-Man, Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP