Két meccs Izlandon 2006.09.25.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding és a Haukar Hafnarfjördur között létrejött megállapodás értelmében a két csapat Izlandon játssza le a KEK-párharc mindkét mérkőzését. Az első meccs október 13-án, pénteken 20 órakor (helyi idő szerint), a második október 15-én, vasárnap 16 órakor kerül megrendezésre.

„A Haukartól olyan ajánlatot kaptunk, ami igen jelentős költségmegtakarítást eredményez a klubunknak. Az izlandi fél nemcsak az ellátásunkról gondoskodik, de az útiköltségünk jelentős részét is átvállalja. Tehát elsősorban anyagi megfontolásból alakítottuk ki ezt a döntést.” – mondta Balássi Imre.

A két találkozó egy helyszínen történő lebonyolításának további előnye, hogy ezáltal felszabadul egy hétvége a roppant sűrű őszi programban, viszont hátránya, hogy „elmarad” egy hazai kupameccs.

„A szakmai cél egyértelműen a továbbjutás. A szurkolóinkat igyekszünk majd kárpótolni minél több kupameccsel és az eddigiekhez hasonló, színes nemzetközi programmal. A nyáron például két tornát és számos barátságos mérkőzést rendeztünk Székesfehérváron, és ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatni kívánjuk.” – tette hozzá a klubelnök.

A mérkőzések kezdési időpontjai:
Első mérkőzés: 2006. október 13. (péntek) 20h
Második mérkőzés: 2006. október 15. (vasárnap) 16h

cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP