Győr után, Fradi előtt 2006.09.25.


A Győri Audi ETO elleni mérkőzésen Szrnka Hortenzia bizonyult újra a Cornexi-Alcoa-HSB Holding legeredményesebb játékosának. Zia már a felkészülési tornákon is remek formában játszott, és az eddigi bajnokikon is csillogott. Négy forduló után 32 találatnál jár. Reméljük, a tendencia szerdán is folytatódik!

Még mindig nagyon fáradtnak érzem magam fizikailag a szombati, Győr elleni mérkőzés után, hiszen nagyon küzdöttünk a győzelemért. Ráadásul elég rosszul éltem meg a pályán történteket, hiszen ilyesmire, hogy ennyiszer a földre kerülök, nem számítottam. Még mindig fáj a hátam az esésektől. A csapattal már elemeztük a találkozóról készült felvételeket, és természetesen átbeszéltük a hibáinkat is. A Győr elleni eladott labdák és technikai hibák sorozata vezetett oda, hogy nem tudtuk szorosabbá tenni a találkozót, de ezeket a szerdai Ferencváros ellen már nem szeretnénk elkövetni. Mindenképpen nyerni szeretnénk hazai pályán, hiszen nagy szükségünk van a pontokra. Remélem, így is lesz.” – nyilatkozta hétfőn a Cornexi balátlövője.


Az NBI góllövőlistája négy forduló után:

1. Görbicz Anita (Győr) 35 gól
2. Veszeli Judit (Vác) 35 gól (öt mérkőzést játszott)
3. Wolf Alexandra (Hódmezővásárhely) 34 gól
4. Szrnka Hortenzia (Cornexi) 32 gól
5. Szekeres Klára (Békéscsaba) 31 gól

Samarzija Bepo emléktorna, Kapronca:

1. Hrg, Andrea (Trgocentar) 25 gól
2. Franic, Kristina (Podravka) és Szrnka Hortenzia (Cornexi) 20-20 gól
4. Sopronyi Anett (Debrecen) 19 gól
5. Iatsenko, Olena (Ljubljana) 18 gól

Hungaronafta Kupa, Székesfehérvár:

1. Balogh Beatrix (Cornexi) 19 gól
2. Pasicnik, Svetlana (Podravka) 17 gól
3. Nisavic (Knjaz Milos) és Zebic, Maja (Podravka) 16-16 gól
5. Szrnka Hortenzia (Cornexi) 15 gól (csak két meccsen játszott)

Terszol Skandináv Nyár, Székesfehérvár:

1. Szrnka Hortenzia (Cornexi) 20 gól
2. Tóth Mária (Aarhus) 17 gól
3. Johansson, Frida (Levanger), Seglem, Siri (Levanger), Skuladottir, Hrafnhildur (Aarhus) és Tomori Zsuzsanna (Vasas) 15-15 gól

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter

 


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP