Megérdemelt Fradi-siker Fehérváron 2006.09.27.


Az NBI 5. fordulójában a Cornexi-Alcoa-HSB Holding a Budapest Bank FTC csapatát fogadta, és hatgólos vereséget szenvedett. A végig koncentráltan játszó fővárosaik a hazaiak hibáit könyörtelenül kihasználva szerezték meg a két pontot Székesfehérváron, és továbbra is 100%-osak a bajnokságban. A Cornexi mindössze egy félidőn keresztül tudta szorosan tartani az eredményt.

Az első három percben háromszor volt eredményes az FTC a hazaiak eladott labdáit követő lerohanásokból, míg a Cornexi egy góllal tudott csak válaszolni. A félidő derekán aztán a fehérváriak szereztek egymás után négy gólt, amivel 8-6-ra vezettek. 9-9-nél már újra egyenlő volt az állás, és ezt követően már végig a vendégeknél volt az előny.

A második félidőt ugyanúgy kezdték a csapatok, mint az elsőt: Cornexi hibák, melyeket a Ferencváros megbüntetett. Öt perc elteltével már hatgólos fővárosi vezetést mutatott az eredményjelző, és ez a különbség meg is maradt a két csapat között a mérkőzés végéig.

A meccset megtekintette a franciaországi Chartres kézilabda-sportiskolájának népes csoportja, akik a Cornexi-Alcoa-HSB Holding vendégeként vesznek részt székesfehérvári edzőtáborozáson.

NBI, 5. forduló:
Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Budapest Bank FTC 28-34 (13-15)

Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok, 1200 néző
Vezette: Kékes, Kékes

Cornexi: Fekete és Djeric (kapusok), Szrnka 9 (1), Balogh B. 7 (4), Trishchuk 3, Kenyeres 2, Kordyuk 2, Tilinger 2, Vijunaite 2, Lima 1, Őri E., Pádár, Válova.
Vezetőedző: Szabó Edina

FTC: Pastrovics és Harisova (kapusok); Zácsikova 8 (1), Szamoránsky P. 6, Németh H. 5, Uhrakova 5 (1), Szucsánszki 4, Kirsner 3, Mravikova 3, Németh Cs., Smidéliusz, Soós, Szamoránsky A., Tóth.
Vezetőedző: Németh András

Hétméteresek: 5/5; 2/4 (Szucsánszki és Tóth hagyott ki egyet-egyet)
Kiállítások: 2 perc, illetve 2 perc

Az eredmény alakulása:
5. perc: 2-4, 10. perc: 5-6, 15. perc: 8-8, 20. perc: 9-10, 25. perc: 10-12; 35. perc: 14-20, 40. perc: 16-23, 45. perc: 19-27, 50. perc: 22-28, 55. perc: 24-31.


Németh András, az FTC vezetőedzője:

„Nagyon kellemesen meglepett a csapatom, amelyik nagyon okosan kézilabdázott. Minden játékosom, aki a pályán volt, végig betartotta a taktikai utasításokat, és komolyan felnőtt ehhez a mérkőzéshez. Ahhoz, hogy tartsuk a pozíciónkat, ma nekünk nyerni kellett, és ez sikerült. A játékosaim megmutatták, hogy ugyanolyan jó csapat, mint amilyen tavaly volt.”

Szabó Edina, a Cornexi vezetőedzője:

„Az első félidőben érezhető volt egyes játékosaimon a fáradtság. Azt gondoltam, tudjuk magunkat tartani, és sikerült is megfordítani az állást, aztán mégis a Fradi szerzett újra vezetést. Fontos volt, hogyan kezdjük a második félidőt, de az eladott labdák és kihagyott helyzeteinkkel szemben egy nagyon jó kapusteljesítmény volt a Ferencváros oldalán, így nőtt a hátrányunk, és a védekezésünk is összeomlott. Nem nagyon tudtunk a második félidőben a Ferencváros játéka ellen megoldást találni, és kicsit úgy éreztem, beletörődött a csapatom, hogy nem tudunk nyerni. Továbbra is hiányzik az agresszivitás a játékunkból. Egymás után kettő elég súlyos vereség után vagyunk, így az a legfontosabb most, hogy a játékosok minél hamarabb összeszedjék magukat fizikailag és fejben egyaránt.”

Presstige Média

A találkozó képei...
Fotók: Bölcsföldi István Péter

V-Man képei...

cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP