Csak döntetlen a második meccsen 2006.10.15.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata 22-22-es döntetlent játszott a Haukar Hafnarfjördur ellen a KEK-sorozat második fordulójának vasárnapi, visszavágó mérkőzésén Izlandon, ami így az összesített 53-48-as végeredménnyel a fehérváriak továbbjutását jelenti a nemzetközi kupában.

Szabó Edina lányai az első játékrészben nem tudtak előnyhöz jutni a hazai Haukar együttésevel szemben, akik nagy meglepetésre két gól különbséggel a javukra zárták az első félidőt.  A szünet után a Cornexi nehezen tudott felzárkózni, sőt már-már a továbbjutást veszélyeztető hátránnyal kellett szembenéznie egészen az utolsó tíz percig, amikor sikerült a lányoknak döntetlent elérni. Az első meccsen szerzett ötgólos előny pedig elégnek bizonyult a továbbjutáshoz a KEK-sorozat harmadik fordulójába.

KEK, 2. forduló:
Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Haukar Hafnarfjördur 22-22 (9-11)
Izland, Hafnarfjördur, 500 néző
Vezette: Johansen (FAR), Lorentzen (DEN)

Cornexi: Djeric, Fekete (kapusok), Balogh B. 7 (2), Tápai Sz. 4 (1), Triscsuk 4, Szrnka 3 (1), Pádár 2, Vaszari 1, Lima 1, Kordyuk, Kenyeres, Vijunaite. Vezetőedző: Szabó Edina

Haukar: Torfadóttir, Jónsdóttir (kapusok), Pekarskytë 12 (1), Þráinsdóttir 4, Stefánsdóttir 4, Björnsdóttir 2, Stojkovic, Melsted, Brynjólfsdóttir, Halldórsdóttir, Hallsdóttir, Helgadóttir, Karlsdóttir, Þorvaldsdóttir. Vezetőedző: Jón S Hauksson

Hétméteresek:  4/6 (Szrnka és Tápai hagyta ki); 1/3 (Pekarskytë és Stojkovic hagyta ki),
Kiállítások:  6 perc, illetve 6 perc

Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-2, 10. perc: 4-4, 15. perc: 6-6, 20. perc: 8-8 , 25. perc: 9-8 ; 35. perc: 11-12 , 40. perc: 11-15 , 45. perc: 16-19, 50. perc: 17-19, 55. perc: 19-20.

Szabó Edina, a Cornexi vezetőedzője:

“Sajnos a mérkőzésen megint saját helyzetünket nehezítettük meg. Szerencsére néhány játékosom időben összekapta magát, így ennek köszönhetően sikerült a klub számára is nagyon fontos továbbjutás. Az, hogy hogyan játszottunk egy külün kérdés, amivel lesz most elég időnk foglalkozni még a Kiskunhalas elleni meccs előtt.”

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP