A szurkoló szemével: Cori-Halas 2006.10.26.


Október 25-én került megrendezésre a Cornexi-Kiskunhalas találkozó. A szokatlan kezdési időpont ellenére (16:30) szép számú nézősereg gyűlt össze. A Corinak csak a győzelem volt az elfogadható ezen a mérkőzésen. Nagy csatára lehetett számítani, mivel a Kiskunhalas története során először ért el sikereket nemzetközi porondon, így önbizalommal telve érkeztek Fehérvárra.

Az összecsapás elejét a Halas kezdte jobban, megszerezték a vezetést. Amit azonban gyorsan sikerült kiegyenlítenünk, és hol az egyik, hol a másik csapat vezetett a félidő feléig. Sajnos a védekezésünk nem volt acélos. Hatos fallal kezdtünk, ami nem igazán hozta meg az eredményt, mert rendre hagytuk a Kiskunhalast 7-8 méterről lőni. Sly kezdett a kapuban, de nem sikerült hozzátennie a játékhoz. Támadásainkban viszont egyértelmű javulás mutatkozott. Azzal, hogy Szabina egyre jobb formába lendül, nőnek a támadási variációs lehetőségeink. Legalább 5-6 figurát váltva támadtunk, aminek meg is lett az eredménye, mert a félidő felétől átvettük a vezetést, és helyenként 4-5 gólra is növeltük az előnyünket. A Halas azonban nem hagyta magát, és felzárkózott két gólra, amit a félidőre sikerült háromgólosra duzzasztani.

Az első félidő játékáról elmondható, hogy Ziának nem ment, mert látszott, hogy nagyon felkészült belőle az ellenfél. Ki kell azonban emelni BB, Szabina és Sonny játékát, mert nagyszerűek voltak. Támadójátékunk ötletes, helyenként nagyon improvizatív volt. Igazi csapatjáték. Sajnos ugyanez nem mondható el a védekezésről. Lemaradtunk az átlövőkről, ha pedig kiléptünk, akkor a beállót játszották meg könnyedén. Amikor váltottunk nyitott falra, onnantól kezdve tudtuk növelni az előnyünket.

A második játékrész elején maradt a csapatok közötti 2-3 gólos különbség. Aztán beindult a Cori, és hat gólra növelte előnyét, amit sikerült kétszer is leadnunk kettőre – vagy mondhatni a Halas küzdött szívósan. A második félidőben kapott játéklehetőséget Biga és Fanni, valamint Edó is pár pillanat erejéig a pályára lépett a századik Cornexi-mérkőzésén. A játékrész felétől már irányítása alatt tartotta a Cornexi a találkozót, és megérdemelten gyűjtötte be a két pontot.

Mindkét félre elmondható, hogy sok hibával játszott – ezt leginkább a védekezésekre igaz – és technikai hibák is voltak jócskán. Ezért alakulhatott ki ilyen gólzáporos csata. A csapat támadójátéka pozitív irányba elindult, a védekezést kell még csiszolni, hogy ne késsünk le a lövőkről. Ki kell emelni BB, Szabina, Sonny és Virág játékát. Itt kell megjegyezni, hogy Virág szinte végigjátszotta a meccset, és gólokkal hálálta meg a bizalmat. Sajnos a kapusteljesítmény nyugodtan gyengének mondható, persze ez mindig nagyban függ a védőfal munkájától is.

Szombaton újabb összecsapás vár a Csapatra, ahol a cél nem más, mint az egyértelmű győzelem a Vác ellen. A mérkőzés kezdési időpontja 16:30. Jöjjön Mindenki, és buzdítsuk a Csapatot!!! Hajrá Cornexi!!!

Norbee
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP