Túl az első munkanapon 2006.10.31.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabdacsapatának új vezetőedzője, a Győrből érkező Vura József megtartotta első edzésnapját Székesfehérváron. A szakvezetőt a csapattal történt találkozásáról, az eddigi tapasztalatairól és közelebbi terveiről kérdeztük.

„Nagyon örülök, hogy felkértek és annak is, hogy elvállaltam, és remélem, eredményesek leszünk együtt. Mivel folyamatosan figyelemmel kísértem az első vonal teljesítményét a bajnokságban, a Cornexivel is valamelyest tisztában voltam. Természetesen, amikor felkértek a vezetőedzői pozíció ellátására, a lehető legtöbb videofelvételt megnéztem, hogy még tájékozottabb legyek a játékosokról, a csapatról. Az első találkozásunk persze teljesen más volt, hiszen élőben, testközelből teljesebben elemezhető a csapat játéka, mint egy videón.

Az első napon hagytam, hogy az előzően meghatározott edzéstervet hajtsák végre a lányok Siti Bea és Sugár Tímea vezetésével, hogy teljesebben képet kaphassak, milyen edzésmunkát végzett a csapat, mit tudnak valójában, amikor nem meccsszituációban vannak, hol lehet esetleg változtatni, finomítani. Ilyenkor konkrétabban látszik, mit is akadályozhat meg az ellenfél, mit csinálnak jól vagy rosszul. Fiúkkal játszottak egy taktikai játékot, melyen kintről irányítottam, milyen védekezést és támadást mutassanak. Ezen a napon én tanultam, és azt figyeltem, hogy a hátralévő öt edzésen – melyeken a válogatott játékosaink is itt lesznek – miként készülhetünk fel a Debrecen elleni találkozóra.

Örömmel láttam, hogy sokan kívántak szerencsét a munkámhoz, legyen szó győri vagy fehérvári szurkolóról, ami nagyon jól esett. Ezt a sportot a közönségért játsszák, ezt soha nem szabad elfelejteni. Biztos vagyok benne, hogy sok győri szurkolója is lesz a Cornexinek – a Győr-Cornexi meccseket leszámítva.

Innentől előre kell nézni. A célokat csak a lányokkal együtt lehet elérni, és ha ők is úgy gondolják, hogy a jövőben csak a kézilabdára koncentrálnak, akkor ez az eredményen biztosan meg fog látszódni.” - nyilatkozta Vura József.

Presstige Média

cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP