Egészségvonat cornexis utasokkal 2006.11.03.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabdacsapatát három játékos, Fekete Csilla, Adriana do Nascimento Lima és Őri Edina képviselte az Egészségvonat múlt heti székesfehérvári megnyitóján. A társadalmi egészségkampányra a város pályaudvarán került sor. Az egyes vágányon álló különlegesen kialakított szerelvényben az érdeklődők ingyenes szűréseken is részt vehettek.

Az Egészségvonat megnyitóján elhangzott, hogy hazánk férfilakosságának 51%-át, míg a nők 56%-át, azaz összesen mintegy 4,2 millió embert fenyeget a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód következtében a szívinfarktus, a szélütés és a cukorbetegség veszélye.

Nekünk sportolóknak felelősséget kell éreznünk, hogy másokat is az aktív életmódra bíztassunk. Saját tapasztalatból tudom mondani, hogy bár sokszor nehéz a testmozgásra rávennie magát az embernek, annál nagyobb örömet okoz a sportolási utáni, kellemes fáradtság, valamint az a jóleső érzés, hogy tettünk valamit az egészségünkért. Ezért mindenkinek ajánlom, hogy rendszeresen tegye meg azt az első lépést!” – nyilatkozta Őri Edina, aki két csapattársával, Fekete Csillával és Adriana Limával együtt képviselte a Cornexit az eseményen.

Csapatunk rengeteg segítséget és szeretet kap a társadalom különböző szféráitól, ezért kötelességünknek érezzük, hogy vissza is adjunk valamit, részt vegyünk jótékonysági és egészségvédő akciókban. A klubstratégiánk fontos elemét képezi a közösségi szerepvállalás, melynek már eddig is számos tanújelét adtuk, és melybe jól illeszkedett az Egészségvonat elnevezésű kampány támogatása. Reméljünk, ezzel a szerény gesztussal is hozzá tudtunk járulni a program sikeréhez.” – mondta Balássi Imre klubelnök.

cornexikezilabda.hu
Fotó: Pálfai Károly és Lex Koan Kft.


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP