Ászok a lelátón 2006.12.28.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Krim Ljubljana Szuperliga-mérkőzésen igazi ászokkal találkoztunk a tenisz világából: a lelátón szurkolt Magyarország első számú férfi játékosa, Bardóczky Kornél, és barátja, Jancsó Miklós, aki jelenleg Gubacsi Zsófia edzője. Őket kérdeztük a mérkőzés előtt a kézilabdáról, a Cornexiről és saját felkészülésükről.

„Minden labdajátékot szeretek, ráadásul a kézilabda igazi sikersportág, ezért nagyon szeretem. Az EHF-kupa-győzelem óta figyelem a lányokat, most egy kicsit megtorpantak, de remélem, hogy sikerül hamar talpra állniuk, és szép sikereket elérniük.” – kezdte Bardóczky Kornél. „Élőben szerintem sokkal izgalmasabb a kézilabda, mint televízióban, de nem tagadom, elsősorban focirajongó vagyok, úgyhogy inkább azt kísérem rendszeresen figyelemmel. Gyerekkorom óta a Barcelonának szurkolok, élvezem a játékukat, azon belül is Ronaldinho brazilos stílusa, ami igazán megfog. Azért tudtam ellátogatni a Cornexi meccsére is, mert ilyenkor nekünk holtszezonunk van. Legközelebb január végén, február elején kezdek versenyezni, addig a napi két-három edzés tölti ki a napom.”

A beszélgetést Jancsó Miklós folytatta: „Az én életemet is a tenisz és a labda körüli játék teszi ki, ráadásul a kézilabdát előnyben is részesítem a többi sportág közül, mert szerintem fantasztikus. A Cornexi a kedvenc csapatom, egy nagyon jó barátom mutatta meg először a csapatot, ő hozott le egy hazai meccsre, ahol megfogott a hangulat. Azóta szurkolok a lányoknak. Nem tudok itt sem kibújni a teniszedző bőrömből, ezért vannak olyan lélektani helyzetek, amikor edzői szemmel próbálom figyelni a játékot, a szituációkat, és eljátszom a gondolattal, mit tennék az edző helyében… - aztán megfigyelem, mit csinál a szakember. Bár elég sűrű a programunk Gubacsi Zsófival, azért mindenképpen lejöttem szurkolni a Corinak. Most minden nap edzünk, mert Zsófi január elsején utazik az Australian Openre, ahol előversenyt nem fog tudni játszani, de mindenképpen remélem, hogy főtáblára jut a Grand Slam tornán.”
 
Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP