Ifik: Bravúr Dunaújvárosban 2007.02.07.


A Dunaferr otthonából hozta el a két pontot a Cornexi-Alcoa-HSB Holding ifjúsági csapata. A második félidőben – a fegyelmezett és kemény védőmunkának, valamint Trimmel Brigitta bravúrjainak köszönhetően – mindössze kilenc gólt kaptak a fehérváriak. A gólszerzésben Kiss Adrienn járt az élen tizenkét találattal.

NBI ifjúsági bajnokság, 14. forduló:
Dunaferr NK – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 25-29 (16-16)
Dunaújváros

Cornexi: Pácz és Trimmel (kapusok), Kiss A. 12 (8), Szigeti 5, Kovács 4 (1), Zsigmond 3, Tilinger 2, Kasó 1, Németh 1, Szalma 1, Kapási, Kaszás, Seemann. Edző: Mihály Attila.


Tilinger Tamara csak első félidőben játszott, Tápai Andrea és Popovics Katalin sérülés miatt hiányzott a csapatból. Bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott az ifi csapatban Kaszás Ivett, aki ugyanúgy 1992-es születésű, mint Zsigmond Vivien és Németh Nóri.

Mihály Attila, a Cornexi utánpótlás-edzője:

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Lelkesen, magas hőfokon játszották végig a mérkőzést, és kritikus helyzetekben nagyon higgadtan és okosan oldották meg a támadások befejezését. Igazi csapatmunka volt a mai, elsősorban a jó védekezésünknek köszönhető győzelem. Remélem, ez a siker további hitet és kitartást ad a lányoknak ahhoz, hogy továbbhaladjunk ezen a megkezdett úton.”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP