Ifi: Átlövőt és irányítót igazoltunk

2007.02.13.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding ifjúsági csapata Győrből érkezett két játékossal, Rajcsányi Anikóval és Bízik Boglárkával erősített az elmúlt héten. A frissen igazolt tizenhét éves, szlovákiai származású leányzók fiatal koruk ellenére magabiztosan meséltek a terveikről és az első fehérvári hét tapasztalatairól.

Miért döntöttetek úgy, hogy Fehérvárra igazoltok?

Rajcsányi Anikó: „Egyértelmű a válasz: több játéklehetőség miatt. Szeretnék minél hamarabb bizonyítani.”

Bízik Boglárka: „Ugyanezen ok miatt döntöttem én is úgy, hogy a Cornexihez igazolok. Ráadásul annak ellenére, hogy csak kedden érkeztünk, már nagyon otthonosan érzem magam, jó a csapat körül a hangulat. Együtt lakunk Anikóval a kollégiumban, és mellette magántanulók vagyunk.”

Milyen poszton játszotok?

Rajcsányi Anikó: „Átlövő vagyok és 186 centiméter magas, ami ezen a poszton mindenképpen előnynek számít.”

Bízik Boglárka: „Irányító poszton játszom, ez áll hozzám a legközelebb.”

Hol volt az első találkozásotok a kézilabdával?

Rajcsányi Anikó: „Szülőhelyemen, Párkányban, ahol nagyon jó kis kézilabdaélet zajlott, szerették a sportágat, kifejezetten sikeresnek számított a fiatalok körében. Kovács László volt a nevelőedzőm, akinek nagyon sokat köszönhetek.”

Bízik Boglárka: „Naszvadon kezdtem kézilabdázni Vlahy Jenő kezei alatt, és nálunk is sokan szerették ezt a sportágat.”

Kik tartotok példaképeiteknek a kézilabdában?

Rajcsányi Anikó: „Személy szerint Radulovics Bojana a kedvencem, mert szerintem fantasztikusan lő. Győrben közelebbről is megfigyelhettem a játékát.”

Bízik Boglárka: „Nekem Görbicz Anita és Siti Eszter a példaképem. Anitával már találkoztam is, de Esztit nem ismerem személyesen, viszont tetszik, ahogy irányítják a csapatot. Mindkettejük játéka lenyűgöz, és emberileg is szimpatikusak számomra.”

Milyen célokat tűztetek ki magatok elé a közeljövőre vonatkozóan?

Rajcsányi Anikó: „Mindenekelőtt bizonyítani szeretnék az edzőmnek és a csapattársaknak, és lehetőség szerint feljutni majd az első csapatba a nagyok közé.”

Bízik Boglárka: „Elsősorban a fejlődésemet tartom szem előtt, ez a legfontosabb, hogy sokat tanuljak, és rutinosabbá váljak.”

Presstige Média
Fotó: Egy bérletes


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP