Két győzelem, egy vereség 2007.03.04.


Az elmúlt napokban a junior válogatott felkészülési tornát tartott Tiszaújvárosban, ahol a háromnapos nemzetközi viadalon a lányok mérlege győzelem Lengyelország és a Hajdúnánás csapata ellen, illetve vereség Romániától. A válogatottba most is meghívást kapott az év junior Héraklész kézilabdázójának választott Tilinger Tamara, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding irányítója, valamint csapattársa, a kapus Trimmel Brigitta.

„Nagyon jó mérkőzések voltak, és a csapat jó formája végig kitartott. A Románia ellen vívott találkozón bennünk volt a győzelem, és szerintem nyerhettünk volna, de azt sem bánom, hogy így alakult. Nem rossz eredmény ez az egygólos vereség sem egy világbajnoki harmadik és Európa-bajnoki ezüstérmes csapattal szemben. A Hajdúnánás ellen már egy kicsit nyögvenyelősen játszottunk, aminek elsősorban a fáradtság volt az oka. Ennek ellenére azért úgy érzem, rendben helyt állt a válogatottunk. A saját teljesítményem – mindhárom meccset összevetve – nem volt rossz, bár a védekezésemen van még mit javítanom, a csapat viszont egészében jól működött. Ez a három meccs már az április 6-án, Miskolcon kezdődő Eb-selejtezőkre való felkészülés jegyében zajlott, ahol a macedónokkal és ukránokkal találkozunk majd. Célunk, hogy az augusztus 10-19. között Törökországban megrendezésre kerülő kontinensviadalon a legjobb játékkal a lehető legjobb eredményt érjük el, azaz minimum a négy közé kerüljünk. Persze mindegyikünk győzni szeretne.” – mondta Pumi.

„Az utolsó pillanatban kaptam behívót a válogatottba a második és harmadik mérkőzésre. Végül szombaton, a Hajdúnánás ellen léphettem pályára, kb. 40-50 percet védtem, és úgy érzem, jól ment a játék. Nagyon örültem, hogy ha későn is, de hívtak, hiszen ez annak a jele, hogy számítanak rám a junior válogatottnál.” – nyilatkozta Brigi.

A junior mérkőzések eredményei:

Magyarország – Lengyelország 31-26
Pumi öt gólt szerzett.

Magyarország – Románia 29-30
Pumi háromszor volt eredményes, ebből egyszer hétméteresből.

Magyarország – Hajdúnánás (felnőtt) 33-30
A mérkőzés jelentős részében Brigi védte a junior válogatott kapuját, Pumi öt gólt lőtt.

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP