Brecska Barbara Oldenburgban folytatja 2007.05.25.


Brecska Barbara, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding igazolt játékosa a következő szezonban a VfL Oldenburg mezét húzhatja magára. A fiatal jobbátlövő a Vácból – ahol az előző idényben kölcsönjátékosként szerepelt – vált a német első osztályú csapathoz. Bara múltjáról és jövőbeli terveiről is egyaránt lelkesen és kellő magabiztosságot sugározva mesélt.

Mikor kezdtél kézilabdázni?

„Édesanyám fiatalon a Vasasban kézilabdázott, de egy betegség következtében abba kellett hagynia, így ikertestvéremmel együtt mi folytattuk a hagyományokat. Ráadásul az iskolában is a kézilabda volt az elsőszámú sportág, tehát egyértelmű volt, hogy ebben próbálom ki magam. Mivel Jászberény mellett lakunk, magától értetődött, hogy ott kezdem a pályafutásomat, így a berényi NBI/B-és csapatban léptem először pályára.”

Hogyan kerültél Székesfehérvárra?

„Zsiga Gyula volt az edző Cornexinél, amikor lejött Jászberénybe megnézni egy meccsünket. Az érdekes az volt, hogy nem is ránk volt kíváncsi, hanem az ellenfelünk, a Hajdúnánás csapatát erősítő debreceni játékosokra. Viszont akkor nagyon jól sikerült a játékom, így a meccs végén megvárt, és meginvitált Székesfehérvárra, hogy erősítsem az ifi csapatot. Aztán felváltva játszottuk az ifit és az NBI/B-t, valamint a felnőttekkel együtt edzettem.”

Milyen volt a légkör, hogy érezted Magad?

„Hamar elment az a három év. A gimnáziumot is ott fejeztem be, és tényleg nagyon jól éreztem magam. Őri Edinával mai napig is napi kapcsolatban vagyok – vele laktam együtt két és fél éven keresztül. Edón kívül Tóth Katával és Mészáros Melindával tartom még rendszeresen a kapcsolatot.”

Volt az életedben egy 2005. május 22. Mit érzel a napokban, amikor az EHF-Kupa-győzelem kétéves évfordulójára gondolsz?

„Egy felejthetetlen élmény volt Fehérváron az EHF-Kupa győzelmi mámorát átélni. Természetesen a napokban, amikor az évfordulója van, jólesően gondolok vissza a szép emlékekre.”

Aztán eligazoltál Békéscsabára...

„Igen. Mivel kiöregedtem, mindenképpen a játéklehetőségeimet figyelembe véve váltanom kellett. A fejlődésemet kellett szem előtt tartanom, és olyan csapatot keresnem, ahol játszani tudok. Úgy érzem, a Békéscsaba tökéletes döntés volt.”


Mikor jött a gondolat, hogy külföldön próbálj szerencsét?

„Tavasszal megkeresett egy menedzser, hogy több csapat is jobbátlövő posztra keres játékost, és lenne-e kedvem külföldre szerződni. Igent mondtam.

Miért éppen Németországba, miért az Oldenburg csapatához?

„Először is azért, mert meggyőződésem, hogy erősebb csapatba kerülök, mint amilyenben az utóbbi két évben játszottam, így a fejlődés és tapasztalat szempontjából mindenképpen előnyömre válhat. A másik, hogy középfokon beszélek németül, így azzal nem lesz gondom. Sőt, nyelvtanulásnak sem utolsó szempont, mert így egy év után már lehet, hogy felsőfokon fogok beszélni.”

Kicsit sem „rémisztett” meg a külföld gondolata?

„Nem, mivel már régebben is gondolkodtam rajta, hogy szeretnék egyszer kint játszani. Úgy érzetem, hogy ezzel a lehetőséggel most élnem kell. Azt hittem ez csak pár év múlva következik be, de a sors így hozta, én pedig nem szerettem volna elszalasztani. Ez kiugrási lehetőség és szakmai kihívás lesz számomra.

Fokozatosan kerültem távol a szülői háztól, egyre több kilométerre, és egyre kevesebb hazautazási lehetőséggel, így szépen hozzászoktam az önállósághoz. Nem hiszem, hogy ezzel bármi problémám lenne. Az első pár hét biztosan nem lesz egyszerű, de majd megoldjuk. Mindenképpen egy német csapattársamnál fogok lakni, így ez lehet, könnyebbséget jelent majd.”

Mennyi időt tervezel kint maradni?

„Hivatalosan egy évre adott kölcsön a Cornexi, de decemberben kezdődnek majd az újratárgyalások. Amennyiben jól érzem magam, és érdemes, szívesen maradok tovább is. Nem érzem magam jelenleg olyan szintű játékosnak, hogy meghatározó lehessek a Cornexinél. Majd meglátjuk, mi lesz a jövőben.”

Mennyire motivál a válogatottság?

"Hatalmas megtiszteltetés lenne, de egyelőre nem tartom reálisnak, nincsen alapja annak, hogy erről gondolkodjam. Viszont büszke vagyok arra, hogy az NBI-ben játszhatok, és remélem, még sok sikerben lesz részem a pályafutásom során.

Hogy telik a hátralévő nyári szabadság, és mikor kezditek meg az alapozást?

„Július elején utazom ki, akkor kezdjük meg az alapozást. Addig pedig minden pillanatot a családommal és a barátommal szeretnék tölteni."

Névjegy:
Brecska Barbara: jobbátlövő
1984. 06. 17
Születési hely: Esztergom
Magasság: 183 cm
Testsúly: 73 kg

Korábbi egyesületei:
1999-2002 Jázberényi TKF DSE (NBI/B)
2002-2005 Cornexi-Alcoa (szerződés)
2005-2006 Békécsaba NK (kölcsön)
2006-2007 Váci NKSE (kölcsön)

Legjobb eredményei:
EHF-Kupa-győzelem és bajnoki 4. helyezés a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapatával (2005. május 22.).

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP