Csak a cápától fél 2007.06.01.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding csütörtök este tartotta szezonzáró bankettjét a Magyar Király Szállóban. Az összejövetel jó alkalmat kínált arra, hogy a csapat játékosait az egyhónapos szabadságukról, a nyári terveikről kérdezzük. Az interjúsorozatot Kristina Trishchukkal kezdjük, akitől megtudtuk, hogy nagyon várja mind a házkörüli munkát a szüleinél, mind a törökországi búvárkodást.

„Harmadikán utazom Oroszországba, ahol adminisztrációs és hivatalos elintéznivalóim is vannak, mint például a magyar vízum vagy az útlevelemmel kapcsolatos papírmunka. Aztán meglátogatom a szüleimet, akiket már egy éve nem láttam. Igaz, beszélünk hetente háromszor telefonon, de az nem az igazi, ráadásul nagyon drága is. Sajnos az Internetet – ami jó megoldás lenne a rendszeres beszélgetésre – édesanyám nem tudja használni. Ilyenkor, amikor hazalátogatok, szeretek segíteni a házkörüli munkában, most is ezt fogom tenni. Kertészkedem, kerti bútorokat festek – mindent, ami egy ház körül adódik.

Miután visszajövök, egyből megyünk a barátommal Törökországba nyaralni. Sokszor voltam már, szeretem, tetszik az egész hangulata. Az utóbbi évek problémái, a robbantások és földrengések miatt nem jártam ott, így nagyon várom már az utazást. Most csak a pihenésre és a teljes kikapcsolódásra vágyom, ami rám is fér. Még Oroszországban tanultam búvárkodni, rendesen palackkal, ahogy kell, ezért most is mindenképpen merülni fogunk a barátommal. Olvastam, hogy egy hotelnél lehetőség van delfinekkel is együtt úszni, amit nagyon ki szeretnék próbálni, mert fantasztikus érzés lehet. Az igazat megvallva a tenger alatt egy dologtól félek csak, a cápától. Mindig a lelki szemeim előtt látom, ahogy megjelenik a nagy kékségből. Nagyon ijesztő!

Az ételekkel biztosan nem lesz gondom, mivel nem eszem sokat és nehezet nyáron. Nem szeretném, ha felszednék pár kilót, mert utána sokkal nehezebb leküzdeni azokat, és újra formába lendülni. Ilyenkor nyáron inkább a zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztom, így csak a könnyű török specialitások jöhetnek számításba. Hazajövetelünk után mindössze öt napunk marad, amit pihenéssel szeretnénk tölteni, mielőtt megkezdjük a kemény alapozást.” – tudtuk meg Kristinától.

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP