A cél: Törökország

2007.06.23.


Hétfőtől péntekig Tatán edzőtáborozott a törökországi Európa-bajnokságra készülő junior válogatott, melynek ezúttal is tagja volt Trimmel Brigitta, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding tehetséges kapusa. Brigi a több szempontból – így a szövetségi kapitány lemondása, illetve az érettségik miatt – rendhagyónak mondható összetartásról mesél a honlap olvasóinak.

Mivel teltek a napjaitok Tatán?

„Nagyon jól éreztem magam a válogatottnál. Vegyes programunk volt, hiszen szerepelt benne kondi, taktika és egy felkészülési meccs a serdülő válogatott ellen. Mivel Mátéfi Eszter lemondott a junior válogatott szövetségi kapitányi tisztéről, Szarka Éva, Hajdú János és Kovács László is vezényelt most nekünk edzéseket.”

Eldőlt már, hogy ki lesz az új szövetségi kapitány?

„Bár – tudomásom szerint – eredetileg csak későbbre tervezték az új szövetségi kapitány kijelölését, csütörtökön kiderült, hogy Hajdú János követi Mátéfi Esztert ebben a pozícióban.”

A mostani táborra kinek az elképzelései alapján hívták be a játékosokat?

„Az egyhetes összetartásra még Mátéfi Eszter állította össze a keretet. De a válogatott nem volt teljes, hiszen az érettségizőkre ezúttal nem számítottak a behívásnál. Az összesen tizenhat fős keretből hárman voltunk kapusok.”

A serdülő válogatottban négy Cornexi-játékos is pályára lépett ellenetek…

„Igen, Zsigmond Vivien, Németh Nóri, Kaszás Ivett és Kocsis Reni személyében négy klubtársam is tagja a serdülő válogatottnak. Az ellenünk vívott edzőmeccsen Nóri kiemelkedett a csapatukból.”

Hogyan alakul a junior válogatott további programja?

„Július 17-től együtt fogunk készülni az EB rajtjáig. Törökországban augusztus 10-én játsszuk az első meccsünket Litvánia ellen. Remélem, a szakvezetés bizalmát továbbra is élvezni fogom, és tagja lehetek majd az utazó keretnek.”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP