Erős emberek között 2007.07.23.


A Sportlife Média vendégeként a Cornexi-Alcoa öt játékosa is jelen volt a Siófokon megrendezett Erős Emberek Nemzetek Kupáján. Magyarország, Ausztria, Szlovákia és Németország legerősebbjeinek a vetélkedése végül a magyar válogatott sikerével záródott. A fehérvári kézilabdázó hölgyek a különleges programon szerzett benyomásaikról meséltek.

Négy nemzet csapatai mérték össze az erejüket a siófoki Ezüstparton. Az „Erős Emberek Nemzetek Kupája 2007” elnevezésű versenyen a Cornexi-Alcoa játékosai szó szerint testközelből nézhették végig a magyar csapat győzelmét. Hazánk erős emberei az osztrákok és a szlovákok előtt szerezték meg az első helyet.

A csapatok által teljesítendő hat feladat közül a harmadiknak a jelenlévő öt Cornexi- játékos is részét képezte. „Meglepődtem, amikor elmondták milyen feladat vár ránk, de nagyon kíváncsi is voltam, hogy milyen lesz. Nem volt vészes számunkra az asszisztálás, mindenkinek egyszerre fel kellett állnia egy fém vázra, amit két versenyzőnek kellett minél többször felemelnie. Veres Zoltán testépítővel kiegészülve a vaskerettel együtt összesen ezer kilót nyomtunk. Nagyon brutális, hogy ilyen hatalmas súlyokat képesek megemelni emberek, óriási szerepe van a koncentrációnak ebben a sportban.” – mesélte Vaszari Virág a versenyszámról, melyben Magyarország és Ausztria holtversenyben bizonyult a legjobbnak: mindkét páros huszonegy alkalommal emelte a meg a súlyos fémszerkezeten álló sportolókat.

A „fedélzeten” ott állt Laima Bernataviciute is, aki igazi szakértőkéje az „Erős ember” versenyeknek. „Nálunk igen népszerűek ezek az események, mivel Zidrunas Savickas és Vidas Blakaitis személyében két litván tartozik a sportág közvetlen élvonalába. Ezért is figyeltem érdeklődve a versengést, amely ráadásul gyönyörű környezetben zajlott. Életemben másodszor vagyok a Balatonnál, de most volt először alkalmam a tóban fürdeni.” – újságolta a Cornexi újonnan igazolt litván légiósa.

Nemcsak a verseny alatt, hanem az után, az eredményhirdetésnél is aktív szerepet kaptak fehérvári játékosok, akik először a díjátadásban segédkeztek, majd a szépszámú közönségnek osztották szorgalmasan az autogramokat. Sőt egy különszámra is sor került a verseny végeztével: „Az egyik jó erőben lévő versenyző a kupák átadása után megragadott minket Virággal, és az égbe emelt bennünket. Meglepődtem, de tetszett nagyon.” – elevenítette fel a jelentet Kiss Adrienn, majd hozzátette: „Sajnos éppen sérüléssel bajlódom, ami még az első héten kezdődött. Az egyik forgómmal van problémám, a hét elején megyek MR-vizsgálatra, ami remélem, nem mutat majd komoly sérülést. Nagyon jó a hangulat most itt a lányokkal, sok ember nyüzsög, jó meleg van, csodás a Balaton, és igazán izgalmas volt a verseny is. Örülök, hogy a magyar csapat nyerte ezt a nemzetközi viadalt, és részesei lehettünk az eseménynek.

„Élveztem ezt a napot itt a lányok és az erős emberek társaságában, és bár nem áll hozzám közel ez a sport, természetesen elismerem a munkájukat. Reggel már korábban lejöttünk, mert idén még nem voltam a Balatonon. Kicsi gyerekként mindig Balatonakalin táboroztam, amit nagyon szerettem. Aztán a kézilabda beindultával sajnos egyre ritkábban volt erre alkalmam. Ma viszont minden percét kiélveztem a Balaton látványának. Jók ezek a programok arra is, hogy még könnyebben menjen a csapatba történő beilleszkedésem, ami úgy érzem, szerencsére jól halad.” – nyilatkozta Kamper Olívia.

„Minden tiszteletem e sportolóké, hiszen rengeteg erő kell ezekhez a feladatokhoz, és nagyon sok edzés, komoly felkészülés, mire idáig eljutnak, hogy megnyerjenek egy ilyen nemzetközi versenyt, mint azt a magyar csapat tette. Összekötöttük a „hivatalos” programot egy kis napozással és strandolással is, így nagyon élvezetes volt ez a vasárnap. Hétfőtől újra egy kemény hét kezdődik, amire jó volt rápihenni egy kicsit.” – foglalta össze végszóként a benyomásait Tápai Szabina.

További képek: 1   2   3   4   5   6.

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP