„Kilépünk a porondra” 2007.10.04.


A hétvége az EHF-kupa jegyében fog telni a Cornexi-Alcoánál. A belga Femina Visé elleni két összecsapásra készülő csapat vezetőedzőjét, Vura Józsefet, valamint Kristina Trishchukot, a fehérváriak orosz idegenlégiósát kérdeztük az eheti programról és a nemzetközi kupameccsek előtti várakozásról.

Vura József:

“A héten hat edzéssel készültünk a hétvégi két összecsapásra, és természetesen visszanéztük előző bajnoki mérkőzéseinket is a csapattal, mert a hibákat mindenképpen ki akarjuk javítani. Fontos, hogy azokat az erényeket, melyeket korábban inkább láthattak a szurkolók – amiért még jobban szívükbe fogadták a csapatot – az elkövetkezendő mérkőzéseken újból felelevenítsük. Magabiztosabban kell játszanunk, bátrabban kell vállalnunk a helyzeteket, és meg kell szüntetnünk a görcsösséget is. Átbeszéltük a taktikánkat, mind a védekezést, mind pedig a támadásokat és lerohanásokat illetően.

Sajnos a belgákról nem láttunk videót, de bízom benne, hogy a saját játékunkat játszva tovább tudunk jutni. Vannak válogatott játékosaik – egy sokszoros román és hat belga válogatott – illetve egy francia idegenlégiósuk. Inkább idősebbek és fiatalabbak, nagyon kevés középkorú játékossal rendelkeznek. Mindkét mérkőzés előtt még délelőtt átmozgató edzést tartunk.

Nagyon jó, hogy nem kell több mint tizenhat-órás utat tennünk, és fáradtan lejátszanunk a meccseket. Egyáltalán nem baj, sőt, nagyon is örülök, hogy mindkét mérkőzést idehaza játsszuk, ez most sokkal szerencsésebb számunkra. Ráadásul nagyon fontos nekünk a szurkolók jelenléte, és a folyamatos bíztatásaik. Látják a nehézségeinket, de mégis ott vannak; én pedig azt szeretném, látszana, hogy ezeken javítani akarunk.”

Kristina Trishchuk:

„Nem láttuk ellenfelünket videón, de azt tudjuk, hogy milyen kaliberű játékosaik vannak. Úgy készülünk, hogy százszázalékosan koncentrálva legyünk a pályán. A csapat most szerencsére teljesen tiszta fejben. Sajnos van pár sérültünk, köztük Zia is, de tudnak játszani. Nagyon fontos nekem érzelmileg is az EHF-kupa, és szeretnénk nagyon jó meccseket játszani, mondjuk olyanokat, mint legutóbb a Győr ellen, és akkor eredményesek lehetünk. Ilyenkor nemzetközi szinten is megmutatkozunk, kilépünk a porondra, ahol nagyon sokan látják a világban, hogy milyen játékosok is vagyunk, mire vagyunk képesek. Szerintem jó lesz mindkét összecsapás.”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. november
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP