Edzői vélemények 2011.02.20.
  Az Alcoa FKC RightPhone és a DVSC-Korvex bajnoki tabellán elfoglalt helyét mindössze az első percek tükrözték a két csapat szombati mérkőzésén. Köstner Vilmos nagyon sportszerűen megérdemeltnek nevezte a papírformának ellentmondó végeredményt, és játékosai hibás szemlélete miatt volt leginkább bosszús. Mihály Attila a bravúrgyőzelem legfontosabb tényezőjének a csapata egységességét nevezte meg. »
 
Ifik: Ivett újra a pályán 2011.02.20.
  Az ifjúságiak mérkőzésének korai szakaszában négy-ötgólos hátrányba került az Alcoa FKC a DVSC-Korvex csapatával szemben, és ez a különbség a találkozó végéig fenn is maradt a két együttes között. A fehérvári serdülők gólszegény meccsen szenvedtek vereséget. Utánpótlás-vonalon a nap egyértelműen legnagyobb pozitívuma, hogy Kaszás Ivett hosszú sérüléséből felépülve pályára lépett, és három gólt szerzett. »
 
Győzelem az ezüstérmes ellen! 2011.02.20.
  Az első negyedórában folyamatosan, de ezt követően egyszer sem vezetett a bajnoki ezüstérmes DVSC-Korvex az Alcoa FKC RightPhone otthonában. A tizenkétgólos Olha Vashchuk vezetésével a fehérváriak 20-16-os félidő után 34-30-ra győzték le a Debrecent, és feljöttek a tabella ötödik helyére. Az FKC több mint két éve nyert utoljára a DVSC ellen. »
 
A hét hírei 2011.02.15.
  Rövidhírek: Bravúr a DVSC-Korvex ellen! Az ETO-t kaptuk az OIK-ban. Magyar, norvég, spanyol, dán és német bajnoki eredmények. Cunder.hu eheti programja. »
 
Erima-körkép II. 2011.02.13.
  Az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság régiódöntőjében volt érdekelt az Alcoa FKC U15-ös és U14-es csapata. Az U15-ösök Ikerváron a második helyet szerezték meg, és az országos elődöntőbe jutottak. Az egy évvel fiatalabbak korosztályában harmadik helyezéssel tértek haza Dunaújvárosból Németh Gábor tanítványai. »
 
Erima-körkép I. 2011.02.13.
  Ebben az évben már Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság néven fut a korábban Adidasként ismert versenysorozat. Az elmúlt hetekben a legkisebbek, azaz a nyolc-, kilenc- és tízévesek is sikerrel jutottak túl a megyei fordulókon. A 2002-eseknél az első két helyet szerezték meg csapataink, míg a 2001-eseknél az első, a 2000-eseknél a második helyen végzett az I. csapatunk. »
 
OIK: Nyolc közé siklottunk 2011.02.10.
  Az Országos Ifjúsági Kupa nyolcaddöntőjében Siklósra látogatott az Alcoa FKC, és hétgólos győzelmével a sorozat legjobb nyolc csapat közé jutott. A hazaiak 1-0-nál vezettek csak a mérkőzés folyamán; az 5. perctől egy 5-0-s szériával elhúzott a Fehérvár. A legnagyobb különbség a meccs hajrájában alakult ki, amikor tízre nőtt Rezsnyák Csaba tanítványainak az előnye. »
 
A hét hírei 2011.02.08.
  Rövidhírek: A hét fotója. Az ifik nyolc között a kupában! Fehérvári Régióbajnokság. Norvég, dán, német és spanyol bajnoki, valamint felnőtt Magyar Kupa és OIK eredmények. Cunder.hu eheti programja. Képek, képek, képek. »
 
„Mindenhol teljesítenem kell“ 2011.02.06.
  Mások jártak élen a góllövésben, nem az ő nevéhez fűzödtek a leglátványosabb megoldások, mégis jelentős szerepe volt a szombati, Újbuda TC elleni győzelemben… Horváth Bernadett nagyon hasznos tagja volt ezúttal is az Alcoa FKC RightPhone csapatának – akár a számára megszokott beálló pozícióban, akár átlövőben, illetve hátul kettes vagy hármas védőként kapott feladatot Mihály Attilától. »
 
Edzői vélemények 2011.02.06.
  Bár hétgólos győzelemmel zárult az Alcoa FKC RightPhone látogatása az Újbuda TC otthonában, a végeredmény által mutatottnál lényegesen szorosabb, küzdelmes mérkőzést láthatott a közönség. Ökrös Csaba örömmel konstatálhatta a csapata játékában észlelhető előremutató jeleket. Mihály Attila a két ponttal elégedett, és reméli, hogy a következő két hétben játékosai visszanyerik az utóbbi időszakban megcsappant erőállapotukat. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. november
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP