NBII: A jobb végjáték döntött 2015.10.19.
  A Gárdony-Pázmánd elleni győzelmével a harmadik helyre lépett előre a Fehérvár II. az NBII-ben. A felnőttek között versenyző utánpótlás-korú játékosaink az utolsó nyolc percet 6-3-ra nyerve győzték le a gárdonyiakat, akiknél a gólok felét egykori fehérváriak lőtték. Az NBII junior bajnokságban a vendégek fordítottak a hajrában, és nyertek két góllal fiataljaink ellen. »
 
Felkészülési meccset játszottunk Dömsödön 2015.10.17.
  A bajnokság háromhetes szünetében a Fehérvár KC Dömsödön találkozott a Békéscsabai ENKSE-vel felkészülési mérkőzésen. Bakó Botond csapata Csáki Viktória, Ishitate Mayuko és Tanabe Yuki nélkül lépett pályára, és a meccs jelentős részében négy-hét góllal vezetve, 29-27-re győzte le a lila-fehéreket. »
 
Helyzetjelentés Botondtól 2015.10.16.
  A válogatott múlt hétvégi Eb-selejtezői, valamint BL-ben érintett együtteseink soron következő fellépései miatt csak jövő szombaton folytatódik a női kézilabda bajnokság. AZ FKC vezetőedzője, Bakó Botond lányaival igyekszik hasznosan tölteni a bajnoki összecsapások nélküli időszakot. Jó hír, hogy Csáki Viki hétfőtől újra tréningezhet. »
 
Ismét megállta a helyét címeres mezben 2015.10.13.
  Előbb Dabason aztán Finnországban, Karjaa városában is szóhoz jutott a női kézilabda-válogatott két selejtezőjén Mayer Szabina. A Fehérvár KC beállósa optimistán utazott el az edzőtáborba, mint mondta, a két, Eb-selejtező nem okozhat gondot, a szlovákok és a finneket is könnyedén le kell győzniük az 5. csoportban. Pontosan így is történt. »
 
NBII: Vereség a listavezetőtől 2015.10.11.
  Bár az NBI-ben az Európai-selejtezők miatt nem rendeztek fordulót, fiataljaink számára nem telt mérkőzés nélkül a hétvége. Az NBII-ben szereplő csapatunk a listavezető Szigetszentmiklóst fogadta, és szoros meccsen vereséget szenvedett. A végeredmény kialakulásában döntőnek bizonyult az ellenfél nagyobb tapasztalata, valamint az FKC négy kihagyott büntetője. »
 
NBII: Győzelem a Vecséssel szemben 2015.10.06.
  Harmadik mérkőzésén a második győzelmét szerezte meg a Fehérvár KC II. az NBII Dél felnőtt bajnokságban: utánpótlás-játékosaink a Vecsés Kombi-Express csapatát győzték le. Deli Rita együttese a szorosabb első félidő után, a második játékrész derekán hat góllal is elhúzott ellenfelétől, és végül 30-28-ra nyerte a meccset. »
 
19 perc kapott gól nélkül 2015.10.06.
  Szombaton, a Dunaújváros elleni rangadón a meccsnek a 24. és 50. perce közötti közel félórás szakaszát 11-2-re nyerte a Fehérvár KC. Ebben az időszakban Herr Orsolya 19 percen keresztül egyetlen gólt sem kapott, és nagyszerű teljesítményével megadta az alapot ahhoz, hogy az FKC visszajöjjön a mérkőzésbe, és győzelmi eséllyel kezdje a a végül döntetlennel zárult találkozó hajráját. »
 
„Nem érzem jogosnak a döntetlent“ 2015.10.05.
  Bár a félidőben valószínűleg minden Fehérvár KC szurkoló kiegyezett volna az iksszel, a Dunaújváros ellen elért döntetlennel végül nem lehettek felhőtlenül elégedettek. Bakó Botond sem rejtette véka alá csalódottságát, amit elsősorban a szürreálisra sikeredett utolsó percnek a mérkőzés végkimenetélét erősen befolyásoló eseményei váltottak ki belőle. »
 
Junior és ifi: Két jó meccs, egy pont 2015.10.05.
  A Fehérvár KC NBI-es utánpótlás-csapatai a Dunaújvárosi KKA-nak a bajnokságban egyedüliként veretlen junior, illetve az FKC közvetlen riválisának számító ifjúsági együtteseit fogadták. A juniorok a szezon eleje óta tartósan hiányzó Szendrey Viktória és Boldizsár Bianka után immár Szemenyei Annát is nélkülözve 45 percen keresztül szorosan tudták tartani a mérkőzést. Az ifik meccse nagy csatát hozott, és döntetlennel zárult. »
 
A vereség torkából a győzelem kapujába 2015.10.04.
  Nemcsak a nevében volt rangadó a Fejér megyei derbi! A vendég Dunaújváros 13-7-es vezetést szerzett az első félidő vége előtt öt perccel, ám ezt követően 19 percen keresztül képtelenek voltak bevenni Herr Orsolya kapuját, és előbb kiegyenlített, majd 19-16-ra elhúzott a Fehérvár KC. A hajrában több „meccslabdát“ is kihagytak a hazaiak, így végül meg kellett elégedniük a 20-20-as döntetlennel. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. február
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP