Szezonnyitó: Kedvezményes bérletek! 2008.07.11.
  Július 17-én (csütörtökön) a Fehérép Alcoa FKC 2008/2009-es Szezonnyitóján 10% kedvezménnyel lesznek vásárolhatóak az éves bérletek, melyek ezúttal a hazai bajnoki alapszakasz, rájátszás, az MK és az EHF-kupa mérkőzésekre is érvényesek. Az első nyolcvan bérletvásárló a Szezonnyitóra készített pólót kap ajándékba. »
 
Elődöntőben a magyar válogatott 2008.07.09.
  Négy nap – négy győzelem. A magyar válogatott a harmadik csoportmérkőzését és a negyeddöntőt is fölényesen nyerte Japán, illetve Csehország ellen, így pénteki Románia-Azerbajdzsán találkozó győztesével játszhat szombaton 17 órakor a 19. Egyetemi Világbajnokságon. »
 
Két meccs után a nyolc között 2008.07.08.
  Újabb fölényes győzelmével – ezúttal Fehéroroszország ellen – a magyar válogatott már a csoportkör második fordulója után bebiztosította a továbbjutását a 19. Egyetemi Világbajnokságon. A VB-n szereplő Fehérép Alcoa FKC játékosok közül ezúttal csak Vaszari Virág lépett pályára, aki három gólt szerzett. »
 
Sima győzelem kezdésként 2008.07.07.
  A magyar válogatott Brazília ellen kezdte meg a szereplését a velencei Egyetemi Világbajnokságon. Bár hat perc után a dél-amerikaiak vezettek 6-2-re, újabb hat perc elteltével más 11-10-re fordítottunk, és 20-15-ös félidő után végül tizenegy-gólos magyar siker született. A győzelemhez két-két találattal járult hozzá a Fehérép Alcoa FKC két szélsője, Kovács Angéla és Vaszari Virág. »
 
Nyaralás helyett készülődés 2008.07.06.
  Áprilisban sajtótájékoztató keretében jelentette be a Fehérép Alcoa FKC nőikézilabda-csapata, hogy Tápai Szabina a dán Randers HK-ban folytatja pályafutását. A hat szezonon keresztül a székesfehérvári csapatot erősítő játékossal másfél héttel elutazása előtt beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk, hogyan telnek napjai, és várhatóan milyen körülmények fogadják majd Dániában. »
 
Ma kezdődik az Egyetemi VB 2008.07.05.
  Ma Velencében kezdetét veszi a kézilabdázók 19. Egyetemi Világbajnoksága. A július 13-ig tartó eseményen a magyar válogatott – melynek tagja Kovács Angéla és Vaszari Virág – Brazília ellen kezd vasárnap 11h-kor. A litván csapat színeiben egy további Fehérép Alcoa FKC játékos, Laima Bernataviciute is résztvevője a VB-nek. »
 
Öt szép nap egy francia kisvárosban 2008.06.30.
  Franciaországban töltött néhány szép napot Emberovics Míra, a Fehérép Alcoa FKC fiatal átlövője, aki nemcsak Compiègne városka nevezetességeivel ismerkedett meg, hanem Párizsba is ellátogatott. Míra az élményei között azt is elárulta, hogy a francia konyha – és azon belül a finom sajtok – a gyengéi… »
 
Kétszeres bajnok kapus érkezett 2008.06.28.
  Pénteken a Sótonyi László vezette Fehérép Alcoa FKC csapatához igazolt a kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes kapus, Petróczi Viktória. Az 1983-as győri születésű és nevelésű válogatott hálóőrt többek között a 2005-ös az EHF-döntő első meccséről – szinte végigvédte azt a találkozót – is ismerhetik a fehérvári szurkolók. Dufit az igazolásának körülményeiről és a terveiről kérdeztük. »
 

Államvizsga után, új kihívások előtt

2008.06.24.
  Kovács Angélának nagyon sűrű programmal és komoly kihívásokkal kellett megküzdenie rögtön a nyári „szünet” elején: két szakon államvizsgázott, és a főiskolás válogatott edzőtáborozásán vett részt párhuzamosan. Ráadásul a Fehérép Alcoa FKC jobbszélsőjére új helyzet is vár, hiszen Balogh Bea távozásával lényegesen nagyobb szerephez jut a következő idényben. »
 
Idén is lesz Szezonnyitó! 2008.06.24.
  A tervek szerint július 17-én tartja a Fehérép Alcoa FKC a 2008/2009-es idény Szezonnyitóját. A mozgalmas délutáni programban a csapat nyilvános edzése és a Magyarország-Japán női junior válogatott mérkőzés szerepel. A szokásokhoz hűen a Szezonnyitóhoz kedvezményes bérletvásárlási akció is kapcsolódik. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. július
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP