EB-selejtező és szabadság után 2007.12.10.
  A Goldberger elleni mérkőzés utáni este utazott el, és ma érkezett vissza Székesfehérvárra Laima Bernataviciute. A Cornexi-Alcoa átlövője előbb a litván válogatott szlovákiai összetartásán vett részt, majd az Európa-bajnoki selejtezőn szerepelt sikerrel. Végül a Vura József vezetőedzőtől kapott, egyhetes szabadságát töltötte Vilniusban. »
 
Harmadik helyen a tízévesek 2007.12.10.
  Vasárnap az 1997-es korosztály vette birtokba a Köfém Sportcsarnokot. Az Adidas Gyermekbajnokságban a Cornexi-Alcoa csapata a harmadik helyen zárta a kétfordulós megyei döntő első felvonását. Kocsis Ilona tanítványai két vereséget szenvedtek, és egy győzelmet arattak. »
 
Kodó: Vereség az évzárón 2007.12.08.
  Az esztendő utolsó mérkőzését játszotta a Kodolányi-Cornexi csapata az NBI/B-ben. Fiataljaink a bajnokság élmezőnyéhez tartozó Veszprémet fogadták, és tízgólos vereséget szenvedtek. A negyvenedik percig három-ötgólos hátrányon belül tartották magukat a hazaiak, de a második félidő derekán egy 0-5-ös sorozattal tízre növelte előnyét a Veszprém. A Kodó kilenc ponttal zárta az őszi szezont. »
 
Velencébe készülnek 2007.12.07.
  A nyári Egyetemi és Főiskolás Világbajnokságra készülő válogatottunk néhánynapos összetartáson vett részt Tatán. A Cornexi-Alcoa csapatát három „diáklány” képviselte: Kovács Angéla, Tápai Szabina és Vaszari Virág. A rövid edzőtáborról érdeklődtünk Angélától, aki a négy évvel ezelőtti ifjúsági Európa-bajnokságon volt legutóbb tagja magyar válogatottnak. »
 
Ifik: OIK-búcsú 2007.12.07.
  Az Országos Ifjúsági Kupa negyedik fordulójában Debrecenbe látogatott a Cornexi-Alcoa. A fehérváriak az első félidő derekáig lépést tartottak ellenfelükkel, de a szünetre már kilencgólos debreceni vezetéssel tértek a csapatok. A második játékrészben egyszer még négy gólra felzárkózott a Cornexi, azonban végül 33-22-re nyertek a hazaiak, és jutottak a legjobb nyolc közé. »
 
Visszapillantó - ez történt novemberben 2007.12.06.
  A nemzetközi kupameccsek és a közelgő világbajnokság miatt tovább csökkent a bajnoki mérkőzések száma, ennek ellenére több fronton is érdekeltek voltak lányaink. Novemberben valamenyi korosztályos csapatunk pályára lépett, eredményesség szempontjából ez a hónap is felemásra sikeredett. »
 
Több mint kapusiskola 2007.12.05.
  „A legfontosabb, hogy értékes emberek legyenek, ami rajtunk múlik. Hiszen ha mi megfelelő értékeket közvetítünk, és ők minket mintáznak, akkor biztosan jó irányba fognak haladni.” – Sugár Tímea ezen mondatai akár mottóként is szolgálhatnak ahhoz az interjúhoz, melyben a Cornexi-Alcoa kapusedzője a közelmúltban beindított szakmai programjáról mesélt. »
 
Laima megszórta a bosnyákokat 2007.12.04.
  A 2008-as Európa-bajnokság előselejtezőin szerepelt az elmúlt napokban Laima Bernataviciute, a Cornexi-Alcoa litván légiósa. Litvánia hazai közönség előtt végzett hatcsapatos csoportja első helyén. Laima az öt mérkőzésen huszonnyolc gólt lőtt; az utolsó fordulóban, a bosnyákok ellen tizenkétszer volt eredményes. »
 
Kodó: Beragadtunk a kezdésnél 2007.12.02.
  Az előző fordulóban szabadnapos Kodolányi-Cornexi-Alcoa Siófokon folytatta a szereplését az NBI/B-ben. A több meghatározó játékosukat nélkülöző fehérváriak a tizenegyedik percben szerezték első góljukat, és tízgólos hátránnyal zárták az első félidőt. A másodikban tovább növelték előnyüket a hazaiak, és végül 41:29-re győzték le a Kodót. Bízik Boglárka tizenhárom gólt szerzett. »
 
VB-esélylatolgatás 2007.12.01.
  A Cornexi-Alcoa játékosaitól azt kérdeztük, hogy Magyarországon kívül mely válogatottakat várják a vasárnap kezdődő női kézilabda világbajnokság legjobb négy csapata közé, illetve kiket látnak – természetesen BB-ék mellett – az esemény első számú favoritjának. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. november
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP