Az egyéni képzést vezényli 2014.06.21.
  Németh Gábor harmincöt éve ténykedik a kézilabdasportban, a Fehérvár KC utánpótlásában négy és fél éve dolgozik. A 67 éves edző előzőleg Győrben és Veszprémben ténykedett. Klubunknál az utánpótlás csapatokban szereplő fiatalok egyéni képzését felügyeli. »
 
FMH: Míra eldobta a mankókat 2014.06.20.
  A rájátszás utolsó előtti fordulójában, a fehérváriak által 22-20-ra megnyert váci összecsapás második félidejében egy rossz mozdulat után Emberovics Míra a földön maradt. Azonnal jelezte, nagy  baj van, nem tudja folytatni a játékot, sőt, a pályáról lejönni sem tud. A masszőr, Bíró László és a beállós, Horváth Bernadett ölben vitte le a pályáról, a vizsgálatok megállapították, az átlövő jobb térdében az elülső keresztszalag elszakadt. »
 
Szivacskézi: „Erről is kell szólnia a sportnak“ 2014.06.04.
  2014. május 24-25-én az Érdi Sportcsarnokban rendezték meg idén először a Megyei Jogú Városok Szivacskézilabda Versenyét tíz-tíz fiú és lány csapatnak a 2005-ös korosztályban. A résztvevők számát, a verseny időtartamát és színvonalát tekintve a Erima Gyerekbajnokság döntőjének korábbi lebonyolítási rendjét idézte a kétnapos torna. A Fehérvár KC a versenyt az ötödik helyen zárta. »
 
„Kint leszek a meccseken, és szurkolni fogok“ 2014.05.30.
  A felnőtt keretben nyolc évadot eltöltött, pontosan 100 NBI-es mérkőzésen pályára lépett játékos búcsúzik a Fehérvár KC-től és a sportágtól. A pályafutását befejező Trimmel Brigitta Csákváron, Szalma Jánosnál kezdett kézilabdázni, tizenegy idényen keresztül volt az FKC kapusa, és szerepelt valamennyi korosztályos válogatottban. »
 
A hét hírei 2014.05.29.
  Rövidhírek: A hét fotója. Csákvári sikerek szivacskéziben. Kuhi Kecskemétre igazol. »
 
Pål Oldrup Jensen kitüntetése 2014.05.28.
  A Fehérvár KC hétfői, évadzáró bankettjén – melynek a csákvári Publo étterem adott otthont – Székesfehérvár tanácsnoka, Mészáros Attila a város polgármesterének, Cser-Palkovics Andrásnak a nevében köszöntötte a Norvégiába visszatérő vezetőedzőt, Pål Oldrup Jensent, akinek polgármesteri emlékérmet adott át. »
 
Bakó Botond az FKC új vezetőedzője 2014.05.26.
  A fiatal szakember – aki korábban a Debrecen női, valamint a Békés és Csurgó férfi csapatát is dirigálta az NBI-ben – másfél évet töltött Békéscsabán, a Viharsarokból érkezik Székesfehérvárra. A 33 éves Bakó Botond kettő plusz egy éves szerződést kötött a fehérváriakkal. Horog László interjúja az FKC új trénerével. »
 
„Számtalan boldog pillanattal gazdagodtam“ 2014.05.25.
  A Fehérvár KC 2012 májusában ötnapos túrán járt Londonban, hogy közös edzéssel és két mérkőzéssel segítse a brit csapat olimpiai felkészülését. A második meccsre Siti Eszter is beállt, csakúgy játszani… Eszti váratlan ötlete oda vezetett, hogy pár héttel később elkezdte a nyári felkészülést a csapattal, és két éven keresztül kihagyhatatlan erőssége lett az FKC-nek. »
 
VIII. Fehérvár KC Nyári Kézilabda-tábor 2014.05.21.
  A Fehérvár KC immár a nyolcadik alkalommal rendez nyári kézilabda-tábort általános iskolás korú lányok részére. A népszerű szünidei programra június 16. és 20. között kerül sor a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban. Az idei tábor fő irányelve az egyéni képzés, de az edzéseket ezúttal is sok játékossággal és kiegészítő elfoglaltságokkal színezik az FKC edzői. »
 
„Nagyon odafigyelünk a végjátékra…“ 2014.05.19.
  A rájátszás hat meccséből négyet szoros végjátékban nyert meg a Fehérvár KC, amire az EHF-kupa elődöntő fájó tapasztalata után fokozott figyelmet szentelnek a fehérvári lányok – ahogy erre Tilinger Tamara is utalt értékelésében. Pumi az alapszakaszban lőtt 129 gólját a rájátszásban további 35-tel fejelte meg, így az FKC Fanat-X szurkolói csoport neki ítélte a szezon legjobbjának felajánlott díjat. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. április
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP