EHF: Felejthetetlen helyett nehezen feledhető… 2014.04.13.
  A Fehérvár KC az EHF-kupadöntő küszöbén állt az Esbjerg elleni párharcból lejátszott 119 és fél perc után, ám az utolsó másodpercekben vétett két súlyos hiba miatt az FKC Fanat-X és a Siófok KC vezérszurkolói által megalapozott, remek hangulatú mérkőzés nem felejthetetlen kupasikerként, hanem nehezen feledhető vereségként vonul be a klub történetébe. A vendégek 27-26-ra nyerték a meccset, és idegenben lőtt több góllal jutottak a döntőbe. »
 
„Ha itt lennél, csupa mosolygós lányt látnál“ 2014.04.12.
  Már kevesebb, mint 24 óra van hátra a szombaton, 20 órakor kezdődő Fehérvár KC – Team Esbjerg EHF-kupa elődöntő visszavágójáig. Kazai Anita elmondása szerint Csákváron nagyon motiváltan várja a csapat a nemzetközi kupadöntőbe jutásról döntő összecsapást. »
 
A Publo-hatás 2014.04.12.
  Az eddigi EHF-kupafordulókhoz hasonlóan, ezúttal is a Publo Panzióban tölti a hazai meccs előtti éjszakát a Fehérvár KC. Siti Esztert is már a csákvári összetartáson értük utol, és kértünk tőle helyzetjelentést a csapat tájáról. Az FKC 133-szoros válogatott klasszisától azt is megtudtuk, hogy sikerekben gazdag pályafutása során még nem nyert európai kupát, és az idei kupasorozat minden bizonnyal az utolsó esélye erre. »
 
Bemutatjuk a Team Esbjerg legjobbjait 2014.04.11.
  A Fehérvár KC szombaton 20 órakor az EHF-kupa elődöntő visszavágóján egygólos előnnyel fogadja a dán Team Esbjerg csapatát. Rövid összeállításunkban a vendégek legjobbjait – akik között dán, norvég, svéd és holland válogatottak is vannak – mutatjuk be. »
 
„Teljesen nyitott a továbbjutás kérdése“ 2014.04.08.
  Az EHF-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Fehérvár KC két átlövője, Tilinger Tamara és Herr Anita nyolc-nyolc gólt szerzett; az irányító Siti Eszter és Nuria Benzal találatait is hozzáadva az FKC 25 góljából 21 a három belső posztról esett a Team Esbjerg ellen. Pumit arról kérdeztük, hogy milyennek látta a dánok védekezését, illetve hogy minek tulajdonítható az FKC erős hajrája mindkét félidőben. »
 
A hét hírei 2014.04.08.
  Rövidhírek: A hét fotója. Szombaton este eldől, hogy kilenc év elteltével újra európai kupadöntőt játszunk-e! Az Esbjerg elleni visszavágó 20 órakor kezdődik. A meccsre a jegyek már elővételben megvásárolhatóak! OSB-eredmények. »
 
EHF: Így látják a párharcot a hármas védőink 2014.04.07.
  Múlt szerdán a dán bajnoki rájátszás negyeddöntőjében a Team Esbjerg idegenben győzött hat góllal – azon a meccsen Johanna Ahlm és Estevana Polman 21 gólt szerzett. Az Esbjerg két sztárja három nappal később, a Fehérvár KC ellen akcióból mindössze két-két gólig jutott. Az FKC remek védekezésének ezúttal is a két hármas védő, Hajduch Csenge és Emberovics Míra volt az oszlopa. »
 
„Meg kell támadnunk a második meccset!“ 2014.04.07.
  A Team Esbjerg elleni EHF-kupa elődöntő első mérkőzése bizonyította, hogy Pål Oldrup Jensen, Siti Bea és Sugár Tímea kitűnöen feltérképezte a Fehérvár KC dán ellenfelét, és a taktikát fegyelmezetten végre is hajtotta csapatuk. Az FKC vezetőedzője a fegyelem mellett a csapatmunkát emelte ki, mint az idegenben aratott győzelem legfontosabb tényezőjét. »
 

Győzelem Dániában

2014.04.05.
  A kolozsvári negyeddöntő után az EHF-kupa elődöntőjének első, idegenbeli mérkőzését is sikerrel vette a Fehérvár KC. Bár a dániai mérkőzés elején a Team Esbjerg már 6-2-re is vezetett, a csapatukat elkísérő maroknyi, ám lelkes magyar szurkoló által is űzött fehérvári lányok az első félidő feléhez érve utolérték ellenfelüket, majd a szünetre a vezetést is sikerült átvenniük. A második félidő sok fordulatot tartogatott, hol a hazaik, hol a vendégek vezettek, de a meccs utolsó percei ismét a fehérváriak kedve szerint alakultak. Az utolsó negyedórában mindössze 4 hazai gól született, így az FKC egygólos előnnyel utazhat haza Esbjergből és készülhet a jövő szombati visszavágóra. »
 
Kiki a junior válogatottban szerepelt 2014.04.03.
  Az elmúlt héten a válogatottak miatt szünetelt a klubszintű versenyprogram. A nemzeti csapatainkban a felnőtteknél Kiss Éva, míg a junioroknál Májer Krisztina képviselte a Fehérvár KC-t. Kikiék Franciaországban vettek részt rangos tornán, ahol két győzelemmel és egy vereséggel az első helyen végeztek. Az FKC jobbszélsőjét a válogatottnál eltöltött egy hétről kérdeztük. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP