„Nagyon vártam már erre a pillanatra“ 2013.08.02.
  Az FTC elleni, keddi mérkőzésnek a Fehérvár KC számára az egyik legszebb momentumát az jelentette, hogy a keresztszalag-műtéten átesett Kazai Anita hosszú kihagyás után végre meccshelyzetben léphetett pályára. A DVSC-től nyáron Fehérvárra igazolt balszélső és az FKC vezetőedzője, Pål Oldrup Jensen nyilatkozott a visszatérés folyamatáról. »
 
Változatalan bérletárak – EHF-kupameccsekkel!!! 2013.08.01.
  A Fehérvár KC augusztus 2-án (pénteken), a Szezonnyitón kezdi meg a 2013/2014-es bajnoki idényre szóló bérletek árusítását, melyek ára annak ellenére nem emelkedik a tavalyihoz képest, hogy érvényesek lesznek a hazai EHF-kupamérkőzésekre! A Szezonnyitó napján 10%-os kedvezménnyel vásárolhatóak meg a bérletek; az első 100 vásárló FKC-baseballsapkát kap ajándékba! »
 
Az FTC elleni mérkőzés tapasztalatai 2013.08.01.
  Bár a Fehérvár KC FTC elleni felkészülési mérkőzésének alakulása sok hasonlóságot mutatott az Érd ellenivel, Pål Oldrup Jensen jelentős különbséget lát a két találkozó között. Az első félidő számos pozitív tapasztalattal szolgált a fehérváriak vezetőedzője számára, a második játékrészből azonban csak a felállt védekezés működött az FKC játékában. »
 
Pénteken Szezonnyitó! 2013.07.31.
  Két idegenbeli felkészülési meccs után hazai pályán is bemutatkozik szurkolóinak a Fehérvár KC csapata! A hagyományos Szezonnyitón – melyhez ezúttal is kedvezményes bérletvásárlás kapcsolódik, és szurkolói ankét követ – a cseh kupagyőztes DHC Slavia Praha lesz az FKC ellenfele. A mérkőzés pénteken, 18 órakor kezdődik, a belépés ingyenes. »
 
Jó első félidő, gyenge utolsó negyedóra 2013.07.30.
  A Fehérvár KC második fekészülési mérkőzését is Bajnokok Ligája résztvevő csapat otthonában játszotta, és az Érd elleni meccshez hasonlóan az FTC-vel szemben is kifejezetten jó teljesítményt nyújtott az első félidőben. A szünet után azonban nagyra nőtt a különbség a két csapat között, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a fehérváriak gólképtelenek maradtak az utolsó negyedórában. »
 
Adri aranyakat nyer, búcsúzik, és éppen Kolumbiába tart… 2013.07.29.
  Zsigmond Adrienn junior és felnőtt Európa-bajnok lett strandkézilabdában, a Fehérvár KC junior csapatából Németországba igazol, és kedden a magyar strandkézi-válogatottal Kolumbiába repül a Világjátékokra. Ezek az események egytől-egyig ezekben a hetekben történtek (történnek) Adrival, aki részletes beszámolóval és szép búcsúszavakkal örvendeztette meg honlapunkat. »
 
Felemás kép az első felkészülési meccsen 2013.07.29.
  A pénteki, Érden lejátszott edzőmeccsről Pål Oldrup Jensen adott értékelést, melyben jónak találta a Fehérvár KC első félidei játékát, de elégedetlen volt csapata szünet utáni teljesítményével, különösen a hazaiak védekezésváltására adott válasszal. A fehérváriak vezetőedzője külön kitért az újonnan igazolt játékosok teljesítményére, és valamennyiükről dicsérően nyilatkozott. »
 
Az Érd tart előrébb 2013.07.27.
  Érden, háromszor harminc perces edzőmérkőzésen játszotta az első nyári felkészülési meccsét a Fehérvár KC. A nyitó és záró játékrész szoros küzdelmet hozott, viszont a középsőben jelentős előnyre tettek szert a hazaiak, akik összességében 50-40-re nyerték meg a találkozót. Az FKC-ból Nuria Benzal, Kazai Anita és Vaszari Virág hiányzott. »
 
„A négybe jutás fantasztikus lenne!“ 2013.07.26.
  Az elmúlt években a Debrecen elleni meccseken nagyon szimpatikus sportolót és nagyszerű kézilabdázót ismerhettek meg a fehérvári szurkolók Kazai Anita személyében. Ezen a nyáron Csibe felnőtt pályafutása során először váltásra határozta el magát: a Fehérvár KC-t választotta! A térdsérüléséből hamarosan felépülő balszélsővel a keddi sajtótájékozatón készítettünk interjút. »
 
EHF: Az izlandi vagy az angol bajnok? 2013.07.24.
  Az EHF-kupa kedden megtartott sorsolásán a harmadik fordulóban a sorozatba bekapcsolódó Fehérvár KC is ellenfelet kapott – pontosabban megtudta, melyik párosítás győztesével találkozhat novemberben. Eszerint az FKC első ellenfele az Olympia HC London és a Fram Reykjavik összecsapásából kerül majd ki, mely a papírforma szerint nem kecsegtet túl nagy izgalmakkal. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. február
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP