Már biztos az ötödik hely! 2013.04.28.
  A Fehérvár KC a rájátszás befejezése előtt egy fordulóval bebiztosította az ötödik helyét, miután hazai pályán 32-29-re legyőzte a Dunaújvárosi Kohászt. Ez az eredmény azt is jelenti, hogy az FKC az ellenfelei közül egyedül a megyei riválisa ellen nyert négy meccset ebben a szezonban, és összességében a 17. bajnokiján 13. sikerét aratta 2013-ban. »
 
A negyedik Fejér megyei rangadó 2013.04.27.
  A Fehérvár KC két héten belül a negyedik mérkőzését vívja a rájátszásban vasárnap a Dunaújvárosi Kohász ellen. Az FKC három győzelem után botlott szerdán Veszprémben, de továbbra is nagy fölénnyel vezeti a középházi tabellát, és az ötödik hely bebiztosításához egyetlen pontra van szüksége a hátralévő két hazai mérkőzésén. A két Fejér megyei rivális eddigi mindhárom meccsén fehérvári győzelem született ebben az idényben. »
 
„Egyértelműen a győzelemért fogunk harcolni!“ 2013.04.27.
  A Fehérvár KC-nek négy győzelem után, szerdán vesztesként kellett elhagynia a pályát Veszprémben. Pål Oldrup Jensen csapatára már vasárnap újra megmérettetés vár, hiszen a Dunaújvárosi Kohász látogat a Köfémbe. Az FKC vezetőedzője a hétközi mérkőzést értékelte, és előre tekintett a szezon utolsó előtti meccsére is. »
 
Vasárnap javíthatunk! 2013.04.26.
  A veszprémi vereség után már vasárnap javítási lehetőséghez jut a Fehérvár KC, hiszen a Dunaújvárosi Kohászt fogadják Tilinger Tamaráék. Pumi bízik az ötödik helyhez szükséges pont(ok) megszerzésében, mert szerinte a csapat rendezni tudja a sorait az elvesztett meccs után. Szavait a statisztika is alátámasztja: az FKC 2013-ban mindössze négy vereséget szenvedett, és ezekre minden alkalommal győzelemmel válaszolt. »
 
Botlás Veszprémben 2013.04.25.
  Az első „meccslabdáját“ nem használta ki a Fehérvár KC: háromgólos vereséget szenvedett Veszprémben, így egyelőre nem dőlt el az ötödik hely sorsa a rájátszásban. A nap másik mérkőzésén a Dunaújváros legyőzte a Kiskunhalast, ami azt jelentette, hogy az FKC még egy kétgólos vereséggel is behozhatatlan előnyre tehetett volna szert középházi riválisaival szemben… »
 
A hét hírei 2013.04.24.
  Rövidhírek: Rövidhírek: A hét fotója. Ezúttal szerda-vasárnap: hétközi meccs Veszprémben (18:30), majd hétvégi itthon a Kohász ellen (18:00)! OSB-győzelmek. Magyar bajnoki eredmények. A Fehérvár TV videója. A cunder.hu programja. »
 
Mindkét félnek van miért visszavágnia 2013.04.24.
  A Fehérvár KC akár már a rájátszás befejezése előtt két mérkőzéssel bebiztosíthatja az ötödik helyét a bajnokságban, ha szerdán este győzelemmel tér haza Veszprémből. Az FKC ősszel egy góllal maradt alul a Veszprém Barabás otthonában, míg a két csapat mindkét Fehérváron lejátszott meccsét három góllal nyerték Pål Oldrup Jensen tanítványai. »
 
„Meg kell nyernünk minden meccsünket!“ 2013.04.22.
  A vírusos gyomorrontásából – mely a múlt szerdai, Veszprém elleni mérkőzésen kétségessé tette a játékát – teljesen felépült Triscsuk Krisztina hat góllal járult hozzá a Fehérvár KC kiskunhalasi győzelméhez. A szombati siker értékét külön emeli, hogy a házigazdák az egész szezon során csak a Győri Audi ETO-tól kaptak kevesebb gólt, ezért a védekezésre külön is kitért az FKC hármas védője. »
 
Pål előre megmondta… 2013.04.22.
  Pål Oldrup Jensen azt nyilatkozta a Kiskunhalas NKSE elleni meccs előtt, hogy ha csapata szoros állással fordul a hajrára, akkor jó esélye van a győzelemre. Pont így alakult a mérkőzés, melyet végül nagyon magabiztosan, 27-21-re nyert meg a Fehérvár KC. Az FKC vezetőedzője arról is beszélt, hogy mi jelenthette a különbséget vereség és győzelem között szombaton… »
 
Harmadszor is 27 gól – harmadszor is győzelem! 2013.04.20.
  A Dunaújvárosban 27-23-ra és a Veszprém ellen 27-24-re megnyert mérkőzések után a Kiskunhalas NKSE otthonában 27-21-re győzött a Fehérvár KC, így három forduló után maximális pontszámmal – ráadásul ötpontos előnnyel – vezeti a középházi rájátszást. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. augusztus
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP