Elmaradtunk a legjobbunktól 2014.04.24.


A középházi rájátszás felén vannak túl a csapatok, és a Fehérvár KC az első két mérkőzésének megnyerése után, szombaton ötgólos vereséget szenvedett Békéscsabán. Pål Oldrup Jensen a találkozót értékelte, illetve arról is kérdeztük, mi az oka annak, hogy az elmúlt nyolc látogatásunk alkalmával mindössze egyszer tudtuk elhozni a két pontot a Viharsarokból.

„A Békéscsaba ellen támadásban jól játszottunk az első félidőben. A védekezésünk nem volt megfelelő egyik játékrészben sem, de [Kiss] Éva jó kapusteljesítménye megmentett még bennünket az első harminc percben. Megvolt az esélyünk, amikor hárommal vezettünk az első félidőben, de fegyelmezetlenekké váltunk, és a kritikus pillanatokban elvesztettük a labdát. Ha jobban vigyázunk ezekben a helyzetekben, akkor eldönthettük volna a meccset, de szombaton nem voltunk képesek erre.

A második félidőben fölénk kerekedett a Békéscsaba. Jobban akarták nálunk a győzelmet, eközben egyre jobban elkezdtünk szenvedni. Ezen a meccsen számos jó dolgot bemutattunk ugyan, de sokszor rossz megoldásokat és döntéseket választottunk. Végül a teljesítményünk összességében nem volt elég jó a győzelemhez.“

Úgy tűnik, nagy árat fizettünk azért, hogy a Békéscsabát hagytuk zsinórban öt gólt szerezni közvetlenül a szünet előtt és után….

„Igen, mondhatjuk ezt, de ekkor – ha jól emlékszem – kiállításaink is voltak. Jól kihasználták azokat a lehetőségeket, melyeket tőlünk kaptak, mi pedig nem voltunk képesek visszajönni a meccsbe. Onnantól végig csak az eredmény után futottunk.“

A legutóbbi nyolc meccsünkből csak egyet tudtunk megnyerni Békéscsabán, tavaly januárban Veled a kispadon. Mitől olyan nehéz elhozni a két pontot Csabáról?

„Pontosan nem tudom megmondani, hogy mitől olyan nehéz nyerni náluk, de az biztos, hogy hazai pályán nagy önbizalommal kézilabdázik a Békéscsaba. Ráadásul nagyon sokat fejlődik, most sokkal jobb csapat, mint voltak korábban. Ami ezt a meccset illeti, elmaradtunk a legjobbunktól, pedig nekünk azt kell nyújtanunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Nem vagyunk olyan jók, hogy a képességeink 95%-án játszva abban bízhassunk, hogy győzelmet aratunk. Ez az egyik legfontosabb kihívás, amivel szembe kell néznünk.“


„We played well in attack against Békéscsaba in the first half. Our defense wasn‘t good in either of the halves, but we were saved by good goalkeeping from [Kiss] Éva in the first 30 minutes. We had some options in the first half when we were leading by three goals, but we bacame undisciplined and lost the ball in crucial moments. If we would have taken care of these situations, we could have killed the match, but on Saturday we were not able to do that.

In the second half, Békéscsaba fought us out of the match. They wanted to win the match more than us and we started to struggle. In this game, we did a lot of good moves, but we did also a lot of bad judgements and wrong choices. In the end, our general performance was not good enough to win.“

It seems that we paid the price for letting Békéscsaba score 5 goals in a row, during the last minutes of the first half and at the start of the second half...

„Yes, we can say that, but if I don‘t remember wrong, we had also some suspensions in this period. They used the chance they got from us well and we were not able to comeback. We were a little bit behind all the way afterwards.“

We won one match only out of our last 8 at Békéscsaba (with you on the bench in January 2013). What makes it so tough to win there?

I don‘t know exactly why it is so tough to win there, but I think Békéscsaba has a lot of self-confidence at home. They have also developed a lot. They are much better as a team now than earlier. I can only speak for this match and I felt we didn‘t play at our best. We need to play at our best to win. We are not good enough to play on 95% of
our capacity and believe we will win. This is one of our main challenges.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2022. március
HKSzeCsPSzoV
28 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP