„Vissza kell szerezzük a harcosságunkat és a mosolyunkat!“ 2013.03.29.


A szerdai, Győri Audi ETO elleni bajnokin elszenvedett vereségnek nem a ténye, hanem a mikéntje tette elégedetlenné Pål Oldrup Jensent. A Fehérvár KC vezetőedzője elsődleges feladatnak most azt tekinti, hogy a vasárnapi, továbbra is nagy jelentőséggel bíró mérkőzésre, melynek az alapszakasz ötödik helye a tétje, úgy készítsék fel a csapatot, hogy a lányok érezzék a helyzet fontosságát, de felszabadultak tudjanak maradni.

Érthető módon nem a Győr elleni meccs számított a legfontosabbnak ezen a héten. Ennek ellenére többre számítottál a játékosaidtól a világ minden bizonnyal legjobb csapatával szemben?

„Számomra edzőként mindig fontos, hogy miként viselkedünk, játszunk és gondolkodunk az adott mérkőzésen. Azt el tudom fogadni, hogy nem vagyunk mindig sikeresek, de állandóan a legjobbunkra kell törekednünk. Nagyon jó csapattal kerültünk szembe, akik nagyon jól játszottak, így az rendben is van, hogy vereséget szenvedtünk ellenük; az viszont nincs rendben, ahogy ezt tettük. Egyértelmű, hogy legközelebb jobban kell teljesítenünk!“

Volt olyan egyéni teljesítmény, amivel elégedett lehettél?

„Kacu [Szikora Melinda] és [Trimmel] Brigi a kapuban, valamint Kuhi [Kuhinkó Vivien] voltak azok, akiknél azt éreztem, hogy jó meccset játszottak.“

Az igazi csapást nem a vereségünk jelentette szerdán, hanem az Érd győzelme az FTC ellen. Mennyire befolyásolja mindez a csapatunk motiváltságát a vasárnapi mérkőzés előtt, melynek továbbra is nagy a tétje, hiszen az ötödik helyezésünk múlhat rajta?

„A vasárnapi továbbra is egy rettentően fontos meccs számunkra! Az fogja eldönteni, hogy ötödik helyen tudunk-e végezni az alapszakaszban, és ezáltal jó kiindulási alapot szerzünk-e a rájátszásra. Azon fogunk dolgozni a lányokkal, hogy tudatosítsák ennek a jelentőségét, de mégis felszabadultan tudjanak majd kézilabdázni. Vissza kell szerezzük a harcosságunkat és a mosolyunkat!“


Obviously, the game against Győr was not the priority this week. Still, did you expect more from your players against arguably one of the best teams of the world?

„For me as a coach, it is always important how we behave, play and think when we go into a match. It is acceptable that we doesn´t always succeed, but we have to try to do our best always. We met a really good team and they played very well, so losing against them is OK, but not the way we did it. We definitely need to do better next time!“

Were there any individual performances you were satisfied with?

„Kacu [Melinda Szikora], Brigi [Trimmel] in the goal and Kuhi [Vivien Kuhinkó] are the only ones that I feel did a good match on Wednesday.“

The big set-back yesterday was not our loss, but the result of the game between Érd and FTC. How does it affect the motivation of our team heading into Sunday's game, where the 5th position is at stake?

„The match on Sunday is still an extremely important one for us! It will decide whether we can end as number 5 in the regular season and have a good start of the play-offs. We will work with the girls so they understand the importance of this, but still feel free to play good handball. We need to re-gain our guts and smile.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. március
HKSzeCsPSzoV
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP