Pumi-parádé 2006.08.15.


A tavaly óta sokat fejlődött Levanger HK ellen háromgólos győzelmet aratott a válogatottjait nélkülöző Cornexi-Alcoa-HSB Holding. A TERSZOL Skandináv Nyár utolsó mérkőzésének a legeredményesebb játékosa a hét akciógólt szerző Tilinger Tamara volt. Tóth Eszternek gratulálunk a felnőtt csapatbeli bemutatkozásához!

A záró meccsről hiányzott ugyan Balogh Beatrix, Kenyeres Fanni, akik már megkezdték felkészülésüket a hétvégi válogatott tornára, valamint Tápai Szabina, aki sérülése miatt nem húzhatott mezt a „skandináv” tornán, de így annál több szerephez juthattak a cornexis fiatalok. Életében először léphetett pályára felnőtt társaival az ifik között játszó Tóth Eszter – a ki ezért az egykori világsztár, Mia Hermansson Høgdahl gratulációját is begyűjthette, – és sokkal több játéklehetőséget kapott a szakvezetőktől Tápai Andrea és Trimmel Brigitta is.

Szabó Edina tanítványai sípszótól sípszóig küzdöttek a norvégok elleni záró mérkőzésen, hogy eredményesen fejezzék be a felkészülési időszak egyik fontos állomását, ami sikerült is. A lányoknak azonban nem lesz sok idejük pihenni, hiszen kedden 17 órakor újból pályára lépnek, ezúttal a szerb Knjaz Milos elleni felkészülési mérkőzésen.


TERSZOL Skandináv Nyár nemzetközi kézilabdatorna
2006. augusztus 14., hétfő

Cornexi-Alcoa-HSB Holding – Levanger HK (NOR) 27-24 (16-11)
Székesfehérvár, Köfém-csarnok, 500 néző
Vezette: Hargitai, Markó

Cornexi: Trimmel, Fekete és Djeric (kapusok), Tilinger 7, Szrnka 5(5), Vijunaite 5, Pádár 3, Kordyuk 2, Válova 2, Lima 1, Trishchuk 1, Vaszari 1, Őri E., Tápai A., Tóth E.
Vezetőedző: Szabó Edina

Levanger: Bolsones (kapus), Johansson 5, Hynne 4, Seglem 4(2), Arnfinnsdottir 3(3), Skauge 3, Gabrielsen 2(2), Løke 2, Salomonsen 1, Berge, Sund.
Vezetőedzők: Mia Hermansson Høgdahl és Geir Tore Leira

Hétméteresek: 5/6 (Szrnka hagyott ki egyet); 7/8 (Johansson hagyott ki egyet)
Kiállítások: 8 perc, illetve 8 perc

Az eredmény alakulása:
5. perc: 2-3 10. perc: 6-5, 15. perc: 8-8, 20. perc: 10-9, 25. perc: 13-9; 35. perc: 18-15, 40. perc: 20-16, 45. perc: 22-16, 50. perc: 23-19, 55. perc: 26-21.


Szabó Edina, a Cornexi vezetőedzője:

“A mérkőzés elejét leszámítva végig magabiztosan vezettünk, nagyobb különbség azért nem született, mert az eddigi mérkőzésekhez hasonlóan az erős periódusokat hullámvölgyek követték, de ez elsősorban a játékosok fáradtságával magyarázható. A mai meccsen hiányzott két válogatott játékosunk, Balogh Beatrix és Kenyeres Fanni, akik a Pannon Tornára készülnek, valamint sérülés miatt nélkülözni kényszerültük Tápai Szabinát is. Szrnka Hortenziát ma nem játszattam, kizárólag heteseket lövettem vele.

A Cornexi kiemelten figyel arra, hogy a fiatal játékosai mielőbb beépülhessenek a csapatba, ezért az ilyen mérkőzések alkalmával sokkal több játéklehetőséget adunk nekik, ez hozzá tartozik a klubunk életéhez. Trimmel Brigitta az első félidőben negyed órán keresztül védett, Tápai Andrea is sokkal több lehetőséget kapott, mint eddig, és a felnőtt csapatban először léphetett pályára Tóth Eszter.

A bajnokság kezdetére olyannak kell lennie a csapatnak, mint egy tökéletesen működő gépezet, a finomításokon folyamatosan dolgozunk, és úgy érzem, így a felkészülésünk is a helyén van.”


Tilinger Tamara, a Cornexi játékosa:

„Szerintem aránylag jól szerepeltünk a felkészülési tornán, bár megverhettük volna a dán csapatot, ha fizikailag jobban bírjuk. A norvégok elleni meccsen azonban sikerült olyan előnyhöz jutni, amit a találkozó lefújásáig tartani is tudtunk. A végjátékban kicsit szétesett a csapat, kapkodni kezdtünk, ezért lecsökkent a különbség, de szerencsére így is elég volt a győzelemhez.

Általában a büntetők értékesítésével teszek hozzá az eredményhez, de ez alkalommal hét gólt lőttem akcióból, aminek azért is örülök különösen, mert ilyen eredményes eddig nem voltam a felnőtt csapatban. Nekem még szükségem van önbizalomra, ha bemegy az első lövésem, jól megy a továbbiakban is, ha azonban sikertelen vagyok, a háttérbe szorulok. Most úgy érzem sikerült elkapnom a fonalat.”


Geir-Tore Leira, a Levanger edzője:

„A Vasas ellen még gyengébben játszottunk, de az Aarhus elleni mérkőzésre sokat javultunk, és ezt a formát tartani tudtuk ma is. Számunkra kitűnő eredmény a háromgólos vereség a Cornexivel szemben. Mindössze a technikai hibáink magas számát sajnálom. Ezt leszámítva nagyon elégedett vagyok a csapatunk játékával.

Az új játékosaink egyre jobban érzik az összjátékot. Mivel alig volt komoly edzésünk a Székesfehérvárra érkezésünk előtt, ezért elsősorban a mentalitásukra voltunk kíváncsiak, és erre egyáltalán nem lehetett panaszunk. Az külön tetszett nekünk, hogy a csapatunk nem törődött azzal, hogy egy nálunk lényegesen jobb együttes ellen játszik, és a lányok győzelemre éhesen játszották végig a mérkőzést.”


A TERSZOL Skandináv Nyár tabellája:

   

 Mérk.

  Gy. 

  D. 

  V.  

 Pont 

  Gól  

 1.  Aarhus 

 3

 2

 0

 4 

 +1

 2.  Cornexi

 3

 2

 0

1

4

 +10

 3.  Vasas 

 3

 1

 0

2

2

 -7

 4.  Levanger   

 3

 1

 0

2

2

 -4

Megjegyzés: Egyenlő pontszámnál az egymás elleni eredmény döntött.


A torna legjobb kapusa: Fekete Csilla (Cornexi-Alcoa-HSB Holding)
A torna gólkirálynője: Szrnka Hortenzia (Cornexi-Alcoa-HSB Holding) 20 góllal, megelőzve a 17 gólos Tóth Máriát (SK Aarhus)

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP