Vamos Cornexi! 2006.09.25.


A szombati, Győr elleni mérkőzésen először szerepelt magyar bajnokin Adriana do Nascimento Lima. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding brazil légiósa két gólt szerzett, és egy hétméterest is kiharcolt. Mindezek ellenére vegyes érzelmekkel gondol vissza a debütálására, hiszen csapata vereséggel hagyta el a játékteret.

Hogyan gondolsz vissza a szombati mérkőzésre?

Már nagyon vártam a pillanatot, hogy tétmérkőzésen is pályára léphessek. Természetesen örültem, hogy szerepet kaptam, ráadásul a magyar bajnok ellen. Igyekeztem, hogy a legjobbamat nyújtsam, és a jövőben is ez a célom. Összességében mégis vegyesek az érzéseim a meccsel kapcsolatban, hiszen nem az számít, hogy gólt lövök vagy sem, hanem hogy nyerjen a csapat. Ez most sajnos nem sikerült.

Mit vársz a Ferencváros elleni találkozótól?

A nyáron nem játszottunk ellenünk, így nem ismerem őket. Azt megígérhetem, hogy a lehető legjobban felkészülünk a mérkőzésre, és a hazai közönség előtt nem lehet más célunk, mint a két pont megszerzése. A Dunaferr ellen aratott győzelem utáni boldogságot elfelejteni sohasem fogom, átélni viszont remélhetőleg még sokszor!


Portugál lecke Adrianától:

Obrigado, obrigada – köszönöm (aszerint, hogy fiú vagy lány mondja)
Oi! – Szia!
Adeus! – Szia! (búcsúzáskor)
Bom dia! – Jó reggelt!
Boa tarde! – Jó napot!
Boa noite! – Jó éjszakát!
garra – lelkesedés
Lutar para vencer! – Harcolj a győzelemért!
Acreditar até o fim! – Bízz a végéig!
VAMOS CORNEXI! – HAJRÁ CORNEXI!

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. augusztus
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP