Virágszám 2007.11.14.


Az Aalborg elleni visszavágón aratott sikerből remek játékkal és nyolc akciógóllal vette ki a részét Vaszari Virág. A Cornexi-Alcoa huszonegy éves balszélsője maga is a pályafutása fontos momentumának tartja a vasárnapi győzelmet, mellyel kapcsolatos benyomásait és érzéseit készségesen osztotta meg honlapunk olvasóival…

Sokszor mondják a Cornexivel kapcsolatban, hogy kupacsapat, mivel teljesen más formát mutattok a nemzetközi porondon, mint a bajnokságban. Sőt, Te is említetted, hogy a kettő különbözik. Pontosan miben?

"Nehéz erre válaszolni, pontosan nem tudom megmondani, miért más a kettő. A hangulat alapból különbözik, hiszen a közönség teljesen másképp viszonyul egy kupamegmérettetéshez, mint egy bajnoki találkozóhoz. Ezt lehet érezni. Ennek az oka talán az lehet, hogy a nemzetközi kupának kitüntetett figyelem jár, ezért jönnek ki többen szurkolni. Ráadásul egy EHF-meccsen százhúsz percen, azaz oda-visszavágón múlik a továbbjutás. Ha rontunk kiesünk, míg a bajnokságban több lehetőség van a javításra. Ez biztos sokkal koncentráltabbá tesz minket. Mint játékos azonban ugyanúgy készülök, mint bármely más meccsre, tehát abban nincs különbség, mindig a maximumra törekszem."

A kinti meccs után mit éreztetetek? Hiszen lett volna lehetőségetek nyerni, de a végén még sem sikerült.

"Aalborgban a mérkőzés végén azért volt bennem egy kis csalódottság, mert alakulhatott volna jobban is. Mégis azt beszéltük a lányokkal, hogy itt még ennek nincs vége. Összeszedjük magunkat, és Fehérváron lesz még hatvan percünk arra, hogy bizonyítsunk. A vasárnapi visszavágón aztán mindenki maximálisan akarta a sikert. Ennek meg is lette az eredménye. Már nagyon kijárt nekünk ez a siker."

Igen, és ebben a sikerben Neked is döntő részed volt. Milyen érzés, hogy – bátran kimondhatjuk – életed eddigi legjobb játékát produkáltad?

"Pályafutásom fontos mérföldköve volt ez a meccs. Olyan típus vagyok, akiben mindig van az elején egy kis félsz mérkőzés előtt, ami aztán a pályára lépve persze eltűnik, de nagyon fontos lélektanilag, hogy az első lövésem bemenjen. Most ez sikerült, ami hatalmas lendületet adott. Bár igazából nem is emlékszem a mostani első gólomra, hogyan történt. A második, harmadik gólom után már éreztem, „jó napom” van, és minden össze fog jönni. Végül ez így is lett."

Konkrét szituációt tudsz említeni, aminek a megoldására szívesen emlékszel vissza?

"A meccset megelőző héten többször gyakoroltuk az emberelőnyös helyzeteket. Az edzőnk pedig arra ösztönzött, hogy igenis vállaljam el a lövéseket szélről is. Ezt eddig nem mertem élesben megcsinálni. Az Aalborg ellen viszont adódott egy helyzet, ahol éreztem, hogy lőni kell, mert tuti be fog menni. Szerencsére be is találtam."

Milyennek ismerted meg az ellenfeleteket, miben más ez a dán csapat?

"A dán bajnokság talán Európa legerősebb bajnoksága, az Aalborg pedig csupa jó, válogatott játékosokból áll. Nekem fantasztikus élmény volt pályára lépni ellenük, élveztem a játékot, mert ez egy teljesen más közeg. Ami legjobban tetszik bennük, az a mentalitásuk. Pici sikereknek is látványosan tudnak örülni, nagyon lelkesek, és az utolsó percig teljes erőbedobással küzdenek. Talán többet is improvizálnak. Nem minden nap játszhat az ember ilyen csapat ellen."

A dán szurkolási kultúra is teljesen más, mint a hazai. Zavart vagy ösztönzött ez a fajta „hangazavar” Titeket?

"Szerintem idehaza minden fajta szurkolás ösztönöz bennünket. Nagyon jó volt a hangulat, a mi szurkolóink nagyon kietettek magukért, fantasztikus atmoszférát teremtettek."

A meccs után, amikor van pár perced egyedül, vagy akár lefekvés előtt, szoktad magadban elemezni a játékot, mit hogyan kellett volna tenned?

"Persze! Vasárnap este, amikor hazaértem, még egyszer lejátszottam magamban a találkozó minden mozzanatát. És nagyon jó érzés töltött el, hogy egy ilyen tétmeccsen tudtam segíteni a csapatnak, hiszen ez a legfontosabb."

A csapat életében történt változások a Te szakmai lehetőségeidre is hatással voltak, hiszen sokkal több feladat vár Rád a jövőben a szélső poszton is. Érzed bárhonnan akár a csapat vagy a szurkolók felől az elvárásokat vagy a nyomást?

"Ahogy már mondtam, nekem ugyanúgy kell tennem a dolgomat, mint eddig, tehát maximálisan kell készülnöm a heti edzéseken, és a lehető legtöbbet kihozni magamból a meccseken. Bár közvetlenül nem éreztette velem senki, azért tudom, hogy most többet várnak tőlem az emberek. Pontosan azért, mert itt a lehetőség a bizonyításra – most megmutathatom, hogy helyem van-e a csapatban."

Akkor nem is okozott ez Neked problémát?

"Abszolút nem! Szerencsére már sokkal több lehetőséget kaptam a pályán ebben az évben, főleg a védekezésben, úgyhogy nem volt annyira hirtelen ez a dolog."

Végül, mit szólsz a keddi EHF-kupa sorsolásához és a spanyol ellenfélhez?

"Eláruljak egy titkot? A mérkőzés végén odajött hozzám a klub egyik vezetője, és megkérdezte tőlem, kit fogunk kapni. Én meg rávágtam, hogy a spanyolokat. Így megint beteljesedett a jóslat. Amennyire lehetett, utánuk néztem: annyit tudok róluk, hogy egy orosz csapatot ejtettek ki legutóbb. Ott véd náluk az ex-Cornexis kapus, Kerekes Ildikó, akivel még régebben együtt játszottam. Egy biztos, abból a kalapból a legjobbat kaptuk."

Megjegyzem, az is biztos kellemesebb, hogy nem mínusz tízbe, hanem plusz tizenötbe kell majd utaznotok…

"Nyílván ez sem mellékes [nevet Virág]. Azért is várom, mert bár szeretem, még nem voltam soha Spanyolországban."

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter, V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. október
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP