Kilenc forduló után egyre tisztábban körvonalazódik, hogy a Győri ETO és az FTC mögötti két felsőházi helyért négy csapat vív küzdelmet a bajnokságban. Közülük a Siófok van lépéselőnyben elsősorban dunaújvárosi győzelmének és népligeti döntetlenjének köszönhetően. A Fehérvár KC áll jelenleg a negyedik helyen, és szombaton a Balaton-partiak elleni mérkőzésen szintén nagy lépést tehet előre a négy közé jutás felé vezető, hosszú úton.
November 15. (szombat), 18:00 NBI, 10. forduló: Fehérvár KC – Siófok KC-Galerius Fürdő Köfém Sportcsarnok Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Közvetítések:
Szombat, 18:00: http://www.onlajnok.com (Live Ticker – szöveges közvetítés) Vasárnap, 20:20: Fehérvár TV (felvételről)
Bakó Botond, a Fehérvár KC vezetőedzője:
„Három-négy olyan csapat volt az idény előtt, akikről el lehetett képzelni, hogy a Győr és FTC mellett harcban lesznek a dobogóért, és számomra egyáltalán nem meglepetés az, hogy a siófokiak eddig ilyen pozitív eredményekkel állnak. Jó csapat, akik a nyáron is jól igazoltak, és a jó játékosállomány mellett eddig elég folyamatos munkát tudtak végezni. A tabella jelenlegi állása szerint a harmadik és negyedik találkozik egymással, ez alapján is egyértelmű, hogy mindkét csapat győzelmi elvárással fog pályára lépni.
Az Érd elleni meccs után az a célunk jól, hogy azt a vereséget jól feldolgozva, levonva a megfelelő konzekvenciákat tovább építkezzünk, és szombaton ismét győzni tudjunk. Tisztában van vele mindenki, hogy mennyire fontos számunkra ez a mérkőzés, ezért biztos vagyok benne, hogy a Siófok ellen ismét egy pozitív csapatot fognak látni nézőink, illetve hogy óriási küzdelemben fog eldőlni a pontok sorsa.“
fkc.hu Fotó: Fehér Viktor (http://v-man.hu) |