Három év szünet után tért vissza a Fehérvár kapujába a 23 esztendős Cziráky Fanni. A kapus két évet töltött Franciaországban, majd tavaly nyáron visszavonult. Azonban az élet úgy hozta, hogy az elmúlt hétvégén visszatért.

„A kapusedző, Sugár Tímea szólt, hogy Bakó Botond kérte, jöjjek amolyan próbaedzésre. Susuval baráti és sportszakmai kapcsolatban vagyok, évente táboroztatunk, Timi a vezető, Szikora Melindával segítőként jutok szóhoz. A nyáron is együtt dolgoztunk Tökölön, napközis táborban.“

Ahol olyan jól védett, hogy Sugár azonnal kiszúrta.

„Nem védtem, ott háttértevékenységet folytatok, a gyerekeket az edzésre készítem fel, de foglalkozásokat nem vezetek. Illetve egyet vezettem, beugróként Szikora helyett, de a nyári táborban nem ez a fő profilom. Amúgy is, az életemben az utóbbi időszakban a krikett sokkal fontosabb szerepet játszott, mint a kézilabda. Mióta hazánkba megérkezett a sportág, 2007 óta én abban szerepet vállalok. Először játékosként, 2014 szeptembere óta pedig a hazai szövetségben dolgozom. A munkám két részből tevődik össze, tanítom a krikettet a fővárosi iskolákban, a mindennapos testnevelés részeként, valamint keresem az új lehetőségeket, újabb sulikat igyekszem bevonni a programba. Magyar nyelvű szakirodalma nincs a sportágnak. Amit mi csinálunk, az grassrooots, azaz a grundon űzött, leegyszerűsített, élvezhető formája a játéknak. Az idei nagy dobás, a Magyar Diáksport Szövetséggel együttműködve akkreditált testnevelő tanárképzésre kerül sor, a terveink szerint az ősz végén. A cél az, hogy a kontinensen meghonosítsuk a sportágat.“

Térjünk vissza a kézilabdához. Annak idején, húsz évesen hirtelen távozott Fehérvárról, Franciaországba.

„Úgy döntöttem, visszavonulok. Pécsre jelentkeztem pszichológia szakra angol nyelven, csak Baranyában volt ilyen oktatás. Itt elbúcsúztam, hogy a tanulás következik, a kézilabdának vége. Végigjártam a szamárlétrát, 13 évesen kezdtem itt, 18 évesen mutatkoztam be a felnőtt csapatban, egy romániai tornán. Kaptam szerepet az élvonalban, de nem sokat, harmadik számú kapus voltam, Szikora Melinda és Trimmel Brigitta is előttem helyezkedett a rangsorban. Amikor gyerekfejjel kezdtem, az volt a célom, hogy profi játékos legyek, sikerült, ám évekkel később már úgy éreztem, a kézilabdában nincsenek előttem komoly távlatok, előbb-utóbb el kell kezdeni a civil életet, úgy gondoltam, előbb. Elköszöntem mindenkitől, abbahagytam. Két héttel később hívott korábbi csapattársam, Pácz Viktória, hogy a menedzsere egy képzési központba keres kapust Franciaországba. Oda kerültem, valamint védtem a negyedosztályban és néhány mérkőzésen az első ligában is, ugyanis volt átjárás az élvonalba. A negyedik ligában hatvan perceket, az első vonalban meccsenként néhány percet a Besancon együttesében. Tavaly nyáron tértem haza. A központ úgy gondolta, s én is így vélekedtem, elég volt, megtalálták azt a kapust, aki megoldja helyettem a feladatokat. Jókedvűen váltunk el egymástól, hazatértem.“

Nem fordult meg a fejében, hogy itthon szerepel tovább az élvonalban?

„A francia negyedosztályból ritkán igazolnak. Én ugyanis jobbára ott védtem, a legjobbak között csak néha. Most már tényleg úgy gondoltam, következik a munka és a tanulás. A pszichológiát Besanconban elkezdtem, a városi egyetemen, igaz, nem angolul, hanem franciául. Tavaly nyáron itthon folytattam, igaz, magyarul, az első évfolyamon. Tehát azóta tanulom a pszichológiát és dolgozom a krikettben.“

Majd jöttek a fehérvári kapusok súlyos sérülései.

„A Budaörs elleni, idegenbeli meccs előtt szóltak, hogy Sipeki Flóra és Szendrey Viki is sérült, Herr Orsi egyedül kénytelen végigvédeni a meccseket. Arra a derbire még nem készültek el a papírjaim, de múlt hétvégére már igen. Budaörsön nézőként voltam jelen, múlt szombaton már sportolóként. A próbaedzés ugyanis jól sikerült, Bakó Botond azt mondta, jöjjek, leigazolnak. Egy év kihagyás után visszatértem.“

Izgult?

„Nem, ezt már ajándéknak fogtam fel. Jó volt visszatérni, a csarnokba hazajöttem. Követtem a lányok szereplését, tavaly voltam néhány meccsen. A korábbi csapatból alig néhányan maradtak, ők is és az újak is örömmel fogadtak. Amikor bejöttem a mosoniak ellen, hattal vezettünk, ennyi maradt közte a lefújáskor is. Én fejeztem be a meccset, nem kellett lecserélni, nem szégyenültem meg, volt védésem, igaz, kaptam gólt is. Lélekben pozitívan zártam a meccset, a visszajelzések is hasonlók. Mivel fizikálisan le vagyok maradva, fejből kell táplálkoznom, az egészet úgy fogom fel, mint egy kirándulást. Nem kötöttünk szerződést, megkérdezték, mit kérek, mondtam, egy pár cipőt, mert a régi már elszakadt, valamint mezt, amelyen a nevem van. Útiköltséget természetesen fizetnek, ennyi volt még a kívánságom.“

Meddig tart a kirándulás?

„Amíg Bakó Botond számít rám.“

Horog László
Fotó: Horváth Gyula