„Nekünk alkalmazkodnunk kell” 2008.04.09.


A Fehérép Alcoa FKC csapata vasárnap újabb idegenbeli győzelmet gyűjtött be, ezúttal a Derecske ellen, ahol Vura József lányai ismét izgalmas véghajrában nyertek ellenfelükkel szemben. A találkozóról, az egy hónapos felkészülésekről és a bajnokság lebonyolítási rendszeréről is egyaránt kíváncsiak voltunk a vezetőedző véleményére.

Elég hosszú szünet volt a két bajnoki forduló, a Békéscsaba és a Derecske elleni meccs között. Hogyan telt a csapat felkészülése?

Valóban négy hete volt az előző bajnoki fordulónk a Békéscsabával, és igazság szerint nem tudtuk pontosan, hogyan sikerül majd átmentenünk a formánkat. A hosszúra sikerült felkészülés elején elsősorban fizikai munkából végeztünk többet, aztán képességfejlesztéseket csináltunk. Később fokozatosan játszottunk edzőmérkőzéseket is – kettőt-kettőt a Vasassal és a Salával –, hogy javítsunk a formánkon. A felkészülés alatt azonban sok válogatottunk távol volt, így az utolsó hétre maradt, hogy összecsiszoljuk a játékukat.

A Derecske elleni meccset hogyan értékeli?

Létkérdés volt a Derecske ellen kiharcolt győzelmünk, hiszen így egy - idézőjelben - megnyugtató előnyünk lett a Debrecennel szemben. A lányok nagyon elszántan küzdöttek. Az első játékrészben azonban nem sikerült az előre eltervezettet produkálnunk, mivel nem védekeztünk jól. Nem voltunk elég kemények és agresszívek, ráadásul, annak ellenére, hogy nem is volt rossz kapusteljesítmény mögöttünk, rengeteg gólt kaptunk, szám szerint tizenhetet. Erre hívtam fel a lányok figyelmét az öltözőbe is, így a második félidőben már felkeményedett a védekezésünk, még inkább feljavult a kapusteljesítményünk, és ennek tudható be, hogy végül megnyertük a mérkőzést. Hasonlóan az ezt megelőző meccsekhez itt is az utolsó hat-hét percet 7-2-re nyertük.

Ráadásul visszatért egy rutinos átlövő, hiszen hosszú rehabilitáció után újra pályára léphetett Szrnka Hortenzia is…

Így igaz. Zia rehabilitációja nagyon jól sikerült, és úgy gondoltam, mindenképpen fontos számára, hogy pályára lépjen. Ezért úgy döntöttem, hogy már a bemelegítés után játékba küldöm, mivel nem szerettem volna, hogy meccs közben a padról kelljen beállnia. Jól halad a felépüléssel, de még azért dolgoznia kell, hogy visszanyerje az eredeti formáját.

Sajnos a kisebb és nagyobb betegségek, sérülések minket sem kerültek el, de szerencsére a hiányzókat eddig nagyon jól pótolták a helyettük beálló játékosok. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő időszakban minél kevesebb játékost kell majd mellőznünk. Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a mostani Fehérvár egy jóval fiatalabb csapat az ezt megelőzőekhez képest. Egyértelmű tehát, hogy jelenleg egy fiatalítási és csapatépítési szakaszban tartunk.

Újabb négy hét telik el a következő, Debrecen elleni bajnoki mérkőzésig. A jelen lebonyolítási rendszer – a több hetes szünetekkel – kedvezően befolyásolja vagy hátráltatja egy csapat felkészülését?

Úgy gondolom, a bajnokságnak nem tesz jót a több hetes kihagyás. A kisebb csapatoknak esélyük sincs nemzetközi szereplésre vagy bejutni a magyar kupa döntőjébe, tehát a pihenő közben nem tudnak meccseket játszani. A szerencsétlen sorsolás miatt pedig az is előfordulhat, hogy akár másfél-két hónapon keresztül nem játszanak hazai közönség előtt, akik el is pártolhatnak ez idő alatt a csapattól. De a bajnoki menetrendet nem mi állítjuk össze, így nekünk alkalmazkodnunk kell. Azonban szép edzői feladat, hogy ez idő alatt lehet dolgozni a csapattal a hiányosságok kijavításán, erőt lehet gyűjteni, hasznosan fel lehet használni a négyhetes szünetet.

Azért azt nagyon sajnálom, hogy a magyar kupa döntőjébe nem jutottunk be, mert az egy újabb játéklehetőség lett volna a csapatnak. De ez már sajnos történelem…

A legutóbbi pontszerzés azonban most újra előre lendítheti a csapatot.

Egyértelműen! Fontos a játékosoknak a sikerélmény, hiszen ez ösztönzi őket a jobbnál jobb eredményre. Ha azonban nem jól sül el egy meccs, akkor rosszabb formába is visszavetheti őket. Bízom benne, hogy tudjuk pótolni a hiányosságokat, és a négy hét elég lesz, hogy még jobb formában játszunk majd a Debrecen ellen. Természetesen azért az is köztudott, hogy egy idegenbeli mérkőzésen nem csak magával a mérkőzéssel, hanem a körülményekkel is általában meg kell küzdeni. Mi azonban becsületesen és alaposan készülünk. Edzőmeccseket már leszerveztünk a Ferencváros és Kiskunhalas együttesével.

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. szeptember
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP